2016. szeptember 22., csütörtök

Annihilator - Annihilator (1986)

Annihilator - Annihilator (1986)


Rendezte: Michael Chapman

Megtekintés: A film mostanra egy kuriózum a nyolcvanas évekből.

Ennek megfelelően, elvileg nehéz beszerezni - élvezhető minőségben mindenképpen, mivel egyetlen kiadó sem erőltette meg magát, hogy kellően minőségi kiadással örvendeztesse meg azt a néhány rajongót. Hogy tudok erről a filmről - azon kívül persze, hogy annyi moslék mellett ezt is volt szerencsém látni kölyökként - , hogy korábban, a sci-fi bűvöletének köszönhetően rendszeresen vásároltam a Galaktika magazint és amikor felütöttem az újságot, az első, amit megkerestem benne, a havi "friss" megjelenések voltak. Mondanom sem kell, bizonyos filmek több hónapos csúszással kerültek figyelmem középpontjába, de ez még jóval azelőtt volt, hogy az egyszeri nézőnek olyan kommersz filmes kiadványok hozzák működésbe a nyáltermelését, mint a Vox, Cinema és egyéb, hamar hamvába holt lapok. Viszont volt Filmmagazin, amit már akkor sem szívesen vásároltam, lévén, hogy a filmet nem mint szórakoztatást prezentálta számomra, hanem komoly művészeti ágként és ehhez méltóan, számomra teljesen érthetetlen fogalmazványokban istenítették azokat a mozikat, amiket a legtöbb esetben nem is ismerhettem és ha esetleg, találkoztam is velük, nem ragadták meg figyelmemet.

A Galaktika ezzel szemben havonta egyszer, két-három oldalon, remek fotókkal illusztrálva mutatta meg, mitől kellene, hogy a gatyámba hugyozzak. Szerencsére, a nyolcvanas évek vége felé már nálunk is kezdett feléledni a videózás, mint szabadidős tevékenység - nem is lettem soha túl sportos gyerek - amivel egész hétvégéket és teljes vakációkat tudtam maximálisan kiélvezni. Akkoriban, kéz alatt terjedtek a filmek, és gyerekként ez nem nagyon érdekelt, csak az, hogy legyen mivel etetni a készüléket. Talán elsőre kicsit idegenkedve fogadtuk a hangalámondásos produkciókat - külön történetet érdemelne annak evolúciója - aztán a kilencvenes években betört hozzánk is a videotékák forradalma, majd a dvd lemez is, hogy végül eljussunk oda, hogy az Interneten, néhány gombnyomás után a kedvenc filmünket bámulhassuk.

Amikor az Annihilatorról először hallottam, amennyire emlékszem, a Galaktika már túl volt az első formai változáson és negyedéves kiadvány helyett havonta tisztelte meg a rajongókat. A filmről karcsú cikket közölt, borítóval - azt hiszem - és adott feladatot, hogy az ember körbekérdezze a film dílereket, vajon meg lehet e szerezni?
Természetesen meglehetett. Voltak kalózok - nem folyami, tengeri - akik néha nem is kevés pénzért kiírták neked a sokszor szinte élvezhetetlen minőségű mozikat, akadozó, nevetségesen blőd narrátor hanggal. De minket ez nem zavart, mert a suliban jó téma volt, hogy mikor, ki mit látott és lehetett röhögni a másikon, mennyire le van maradva az új - nekünk legalábbis - filmek követésében.

Az Annihilator története meg tökéletesen lefedett egy csomó területet. Sikeres üzletember, gyönyörű barátnő, titokzatos repülőgép incidens, gyilkos robotok, illetve cyborgok, akció, terror, horror, autós üldözés, stb. Hogy meg lettem etetve, én, a kis magyar tökös, hogy egy remek akciófilmet látok, amely a velőig megborzongat. A valóság azonban az, hogy a film nem is film volt.
Hanem mi?
Egy rohadt pilot epizód - mit tudtam ezt akkor és ha jól emlékszem, még a magazin sem mesélt róla - amit az Universal Television egy sorozat első, kedvcsináló epizódjának szánt. Tudni kell, hogy a stúdió ezen kívül is készített egyéb sorozatokat, többek között 1986-ban olyan sorozatok kerültek ki a barkácsműhelyükből, mint Magnum, Gyilkos sorok, A védelmező, Miami Vice, stb. Az Annihilator a tervek szerint, két évvel a Terminator sikere után és közel egy éves előkészítő munka után készült el és a végeredmény annyira nem győzte meg a producereket, hogy az egész széria terv ment a kukába.

Pedig az alapötlet egyáltalán nem volt rossz vagy érdektelen. Eleve a sci-fi műfaj állandó visszatérő témája az emberi identitás elrablása, birtoklására tett kísérlet illetve a cyborg, robot, android és egyebek hatásai, ha emberi környezetbe kerülnek, illetve képesek az emberekkel kommunikálni. Nem véletlenül készült több feldolgozása például a testrablásnak is és csak egy változatával játszott el ez a tévéfilm, amikor is egy repülőgép-járat utasait kicserélik robot hasonmásokra. (Vagyis androidokra... ha csak a férfiakat cserélnék ki, de itt nőket is cserélnek, annak meg a megfelelője a gynoid lenne, ha belemászunk a görög nyelvbe, ahonnan eredeztethető a kifejezés.)
Valójában, pár szóban a kifejezéseket így tudnám megmagyarázni:
robot = teljesen mesterséges gép
android = mesterséges gép, amelyik emberi vonásokat mutat vagy teljesen embernek néz ki
cyborg = Egy részt mesterséges, másik részt biológiai felépítésű, emberi külsővel rendelkező szervezet.
Már amennyire sikerült megfejtenem.

Michael Chapman-nek egy szava nem lehet: Első rendezésében már az akkor sztár státuszba emelkedő Tom Cruise-t dirigálta a "Tökéletes mozdulatokban - All the Right Moves (1983)", majd elkészített egy fantasy-t Darryl Hannah-val, "A Barlangi Medve népe - The Clan of the Cave Bear (1986)" címmel, amit még januárban moziba küldtek. Chapman ezek után összehányta ezt a pilot filmet - itt jegyzem meg, hogy mai szemmel nézve a film olyan is - amit áprilisban már be is mutattak. Utána még elkészített tíz évvel később egy vikinges marhaságot és 2013-ban pedig egy Peter Gabriel Athéni koncertjéről készített zenés filmet, ami viszont nagyon jó kritikákat kapott. De ha rendezőként nem is sikerült karriert csinálnia, azért nem szakadt el a filmezéstől, hiszen egész életében ebben tevékenykedett. Stábtagként részt vett a Cápa forgatásán is, mint a kamera és elektromos részleg tagja. Színészként is tevékenykedett, habár, főleg teljesen mellékes karakterek bőrébe bújhatott, de már itt találkozik a korábban említett testrablós témával, hiszen Chapman egy paró szerepben feltűnik a "Testrablók támadásában - Invasion of the Body Snatchers (1978). Mindezek mellett persze remek operatőr is - A szökevény, Taxisofőr, Dühöngő bika - amit két Oscar jelölése bizonyít.
Ettől függetlenül, az Annihilator tévedése után közel tíz évig pihen, mint rendező és akkor is csak azért áll a kamera mögé, mert a "Viking vér - The Viking Sagas (1995)" a szerelemgyereke.

A pilot forgatókönyvét a Taylor család - apa és fia - írta és talán - számomra - legismertebb és legsikeresebb munkájuk "A másik én - The Brave One (2007) Jodie Foster-rel.

Richard Armour (Mark Lindsay Chapman) főszerkesztő egy újságnál és épp eljegyezni készül legtehetségesebb női munkatársát, a fiatal és szexi Angela-t (Catherine Mary Stewart). Közbejön egy fontos ügy, így Richard nagyvonalúan lemond a Hawaii utazásról, amelyet kettőjüknek szervezett meg, ezért helyette Angela kolléganője, Cindy (Lisa Blount) megy nyaralni. (Mondjuk, ismerve a nőket, szerintem a picsába elküldenék a palijukat hasonló helyzetben, ha az eljegyzési hawaii nyaralást a pasas lemondaná. Legalábbis nem lenne ilyen összhang és nyugalom a két karakter között, itt meg három mondattal lerendezik az egészet és közben mosolyognak. Atyám.)
Mikor hazatérnek, a leszállás előtt egy órára eltűnik a repülőgép. Mire kitörne a balhé - természetesen a valóságban kitörne - a gép újra megjelenik a radaron és biztonságosan leszáll. Richard boldog, hogy leendő arája hazatér, de öröme nem tart sokáig, mivel Angela viselkedése gyökeresen megváltozik és mintha valaki követné őket az eltűnés óta. Richard minél paranoiásabb, annál több kérdést tesz fel. Végül a lány kitalálja, hogy az elmaradt nyaralás helyett néhány napra utazzanak a hegyekbe, ahol aztán egyszer csak úgy gondolja, hogy nemes egyszerűséggel a tóba fojtja a férfit. Richard alig tud elmenekülni és onnantól a film átmegy menekülős, túlélő horrorba, ahol nem tudhatod, ki van veled és ki ellened.

A film amúgy in medias res kezdődik: egyenesen belecsöppenünk egy autós üldözésbe, amelynek olyan drága volt a leforgatása, hogy kétszer is felhasználják a filmben, ellenben unalmas, mint állat. Miután Richard sikeresen lelép a rá vadászó - szó szerint - rendőrök elől, segítséget kap egy fiatal nőtől, Layla-tól (Susan Blakely) aki hazaviszi. Richard itt meséli el egy flashback sorozatban, azt, amit korábban ismertettem. Elmondja, hogy miután Angela-t elvileg „megölte”, elment magyarázatért Cindyhez is – milyen okos egy újságíró ez, kérem, bele a lehetséges csapdába, bravó – aki szintén rátámad. Miközben küzdenek, Cindy karja beakad a korlátba, ezért letépi, majd a letépett karral ütlegeli és dobálja Richard-ot. Richard menekül, Cindy utána és bár nem látszik, csak halljuk, de elvileg elcsapja egy kisteher. Hasonló szituban azért egy okos újságíró ott marad, kivárja a rendőrséget, médiát és elmeséli, hogy a barátnője meg egy kolléga megjárta hawaii-t majd, miután hazajöttek, ez lett belőlük. De nem Richard, aki épp csak visszapillant és menekül tovább. Szintén gratula, srác!!! Valahogy megértem, hogy miért vérzett el a pilot epizód. Egyszerűen butaság és kidolgozatlan az egész. Eleve a néző nem szereti, ha a fél műsor flashback, hiszen jobb tervezéssel simán lehetett volna sorrendben mutatni az eseményeket, ami szerintem megfelelően felvezetve még feszültebbé is tette volna a történetet, de hát nekik muszáj volt a négy perces autósüldözéssel kezdeni és hát, utána, hogyan építsék fe a történetet? Elárulom: „Öt héttel korábban” felirat és visszaugrunk az időben. Ennyi lett volna!

Az is érdekes, hogy Richard-ot milyen nagy erővel keresi a rendőrség, pedig annyit tudunk, hogy elvileg egy autóval elgázolta a barátnőjét, legalábbis Richard így gondolja, mikor hátrahagyja a felrobbanó dzsipet, alászorulva az akkor már egyértelműen android (gynoid) kinézetű lánnyal. Oké, a rendőrök vagy nem találhattak holtestet, mert akik az ügy mögött állnak, eltüntették, mire kiérnek a bűntény helyszínére, de akkor nincs áldozat, vagy egy elszenesedett, összeégett robot testét találják a kocsi alatt, ami megint csak nem holttest, így egyik esetben sincs értelme gyilkosságért keresni a férfit, mert legrosszabb esetben is csak összetörte a kocsiját és egy fél házat, ami veszélyeztetés és rongálás, esetleg károkozás, de akkor nem ügynököket küldenek rá, csak simán beviszik. Logikát nem fogtok a filmben találni és az sem kerül szóba, hogy mi történt Cindy-vel, hiszen egy letépett karú cyborg csaj aki kiugrik egy kocsi elé, szerintem elég komoly híranyag a médiában. Jó, persze, miután elcsapta a kisteher, elhúzta a belét onnan, így később még megtudja támadni főszereplőnket, ott, ahol az nem számít rá.

Vitathatatlan, hogy sem a forgatókönyv, sem a stáb nem állt a helyzet magaslatán. A sok remek epizódszereplő eltörpül a főszereplő gyenguska alakítása és karizmája mellett. Pedig Mark Lindsay Chapman - nem rokona a rendezőnek - arcra egészen markáns, van benne kraft. Viszont valahogy végig nem győzött meg arról, hogy jó színész.
Érdekesség, hogy Chapman egy filmben - Chapter 27 - eljátszhatta John Lennont. John Lennont a filmben Jared Leto lövi le, aki kit játszik? Hát persze, hogy a merénylőt, akinek a neve: Mark David Chapman! Milyen egybeesés!

Ha már remek epizódszereplők:
Earl Boen korábban a Terminatornak köszönhetően lett úgy ahogy ismert arc. Ő volt Dr. Silberman, aki kezdetben nem hitte el sem Kyle, sem Sarah egyetlen szavát sem, azután szép lassan rádöbbent, hogy téved. A színész inkább a hangjával játszik, ezért főleg videojátékokban találkozhatunk orgánumával.
A professzor szerepében Geoffrey Lewis, akinek lánya is filmes, Juliette Lewis, és aki rengeteg westernben, drámában és akciófilmben alakított mellékszereplőket. Clint Eastwood közeli barátja volt, 2015. április 7.-ei haláláig. (Az Annihilatort véletlenül pont 29 évvel korábban mutatták be, ugyanazon a napon!)
Már Brion "francoskrumpli" James sincs velünk, aki a filmben elvileg az idegenek vezetőjét alakítja az imdb szerint, de nem tudom, ezt honnan vették... Valójában egy motoros csóka, aki bekóstolja a telefonáló Layla-t a nő pedig simán leküldi a földre. James amúgy máskor már alakított cyborgot, hiszen ő az egyik replikáns a "Szárnyas fejvadászban - Blade Runner (1982)" és ezen kívül is több tucat filmben sikerült megutáltatnia magát a nézőkkel, hiszen fizimiskájának köszönhetően állandó rossz-fiúként alkalmazták.
A film harmadik harmadában feltűnik a kb. 14 éves Nicole Eggert, aki később Baywatchon mutogatta bájait, de neki csak a nevét ismerem, munkásságát nem.
Angela szerepében Catherine Mary Stewart ismerős lehet a Hóbortos hétvégéből, mert nekem onnan van meg és az Utolsó csillagharcosból. Aztán a neve a kilencvenes évek végére kikopott a filmekből, pedig fiatalon eszméletlenül dögös csajszi volt.
Lisa Blount-ot pedig kedvenc Carpenterem horrorjában fedeztem fel, A sötétség fejedelmében. Sajnos, a színésznő fiatalon meghalt.

A filmzene - Sylvester Levay munkája - a kornak megfelelő, főleg szinti-pop és szintetizátor hangzás, de betétdalként jut bele néhány ütősebb darab és kb. a hatvanadik percben, egy a sorozatokra nem annyira jellemző montázst is kapunk, David Bowie egyik legismertebb számára, az Ashes to Ashes-re.

Egy sokkal jobb film lehetett volna, több odafigyeléssel és gondoskodással és akkor akár egy remek, és nem feltétlenül hosszú sorozatot kaphattunk volna, ha minden klappol. Így, inkább sokan fű alatt ismerhették meg ezt a közepes, a nyolcvanas évekre erősen (vér se, szex se) jellemző darabot.

50%

Ha szeretnéd látni: A N N I H I L A T O R

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: