2016. szeptember 21., szerda

A hét mesterlövész telibe talál - Guns of the Magnificent Seven (1969)

A hét mesterlövész telibe talál - Guns of the Magnificent Seven (1969)


Rendezte: Paul Wendkos

Megtekintés: Egy kicsit jobb, mint a "második" rész, ami kicsit meglepett.

Yul Brunnert nem sikerült a producereknek visszaédesgetni a második rész fiaskója után így, ha valami kapcsolatot akartak az első két résszel a továbbiakban - ez a kapcsolat, mintha Chris karaktere lett volna - kellett szerezniük egy viszonylag akkoriban ismert színészt, akit nem öltek még meg az első két részben. Erre tökéletesen megfelelt George Kennedy, aki szegény, idén hunyt el és bár remek színész, jól reprezentálja mostoha sorsát, hogy közel 200 filmjéből az imdb a megemlített négy között mindjárt három paródiát, a teljes Csupasz pisztoly sorozatot említi, mint fontos referenciát, holott, Kennedy ennél jóval többet tett le az asztalra a mozizás terén. (Arról nem is beszélve, hogy a Csupasz pisztoly sorozatban, legyen bármilyen kellemes kis paródia az, Kennedy csupán egy mellékszereplő.)

A másik, ami számomra vicces volt, hogy a harmadik rész, Brunner ellenére, jobb lett, mint a második. Ezt meg, hogy? Hát úgy, hogy sokkal érdekesebb lett a történet és mivel nem kilencven percben dobták össze, mintha a karakterábrázolásra is maradt volna néhány percecske. Meg az sem utolsó nézőpont, hogy a hatvankilences változatban mintha sikerült volna néhány olyan nevet beszuszakolni, akiket később volt szerencsém más filmekben megismerni. Persze az én szegénységi bizonyítványom az is, hogy egy Monte Markhamot (Forró drót, Neon City) vagy egy Bernie Casey-t (Kémek, mint mi) előnyben tudtam részesíteni egy Warren Oates-szel vagy Fernando Ray-jel (aki legalább ismét megkapta a pap szerepét). Aki számomra kicsit kilógott a sorból, az Slater (Joe Don Baker) figurája volt, a fél kezével, mert korábban Chris vigyázott arra, hogy "használható" embereket vigyen a halálba, Slater pedig, önhibáján kívül, de a fél karjával elég messze állt ettől a karaktertől. félkarú ember, könyörgöm, még tölteni sem tudja rendesen a fegyverét!!! Chris, hogy megalázta Chico-t az első részben, mert nem elég gyors. Erre Slater pusztán egy dolgot tudott gyorsan csinálni: elejteni a fegyverét. De ezen felülemelkedem, gavallérosan.

A harmadik rész kb. olyan, mint a Piszkos 12. sorozat harmadik része. Aki miatt érdemes lenne nézni, az már nem volt használható, ezért a koncepció maradt és verbuváltak hozzá néhány alkalmas színészt. A párhuzam a két filmnél abban is megegyezett, hogy a harmadik részre teljesen sikerült eltávolodni az elsőtől. A tét pedig egyre emelkedik. Hol van Calvera bandája és Lorca csapata? Itt már egy egész börtönkomplexumot kell felaprítani, közel kétszázas személyzettel. Azért, hogy Chris-ék ne tűnjenek hidegvérű mészárosnak a film gyorsan ellenszenvessé teszi a börtönigazgatót - egy kivégzéssel - és a teljes személyzetet - egy toronyőr szavain keresztül - , hogy az egyszeri néző ne akarjon a munkáját végző személyzet oldalára állni. Mondjuk a lovas, földbe ásós kivégzés tényleg elég gore lett (Pedig semmit nem mutatnak, és ennek ellenére is, ami a képzeletünkre lett bízva, az valami eszméletlen kemény) és tökéletesen megértem Chris reakcióját rá. Gyakorlatilag ott lesz meggyőzve arról, hogy bevállalt feladatuknak van létjogosultsága. Ezek után már nem nehéz a hét bátor oldalára állva azért izgulni, hogy menjenek be az erődbe és miközben kimentik a helyi forradalom vezetőjét, lőjék szarrá, akit érnek.


A történet tehát egyértelműen alig változott - nem is hiszem, hogy nagyon lenne mit variálni az alapszituáción, nemde? - ezért úgy vélem, az első rész után sorozattá terebélyesíteni a projectet teljesen felesleges volt. Persze, ha van valami, amiből pénzt lehet húzni, akkor azért meg kell tenni mindent - Majmok bolygója filmek, Péntek 13. sorozat, stb. - lehet az egy szög vagy ék egyszerű western sorozat is akár.

Paul Wendkos 74 éves koráig 114 filmes produkciót rendezett meg. Hogy a neve ma nem mondd nekem és feltételezem neked sem semmit, azt jelenti, hogy lehet, hogy szapora iparos volt, de ezen kívül semmi kiemelkedő. A zömében televíziós produkciókból szerintem nem láttam kettőt összesen. Ennek ellenére az figyelemre méltó, hogy a bátor fegyverforgatók kalandjából sikerült egy többé kevésbé szórakoztató mozit összedobnia.

Nem volt teljesen világos számomra, hogy Chris miért kel Keno (Monte Markham) védelmére, amikor az egy piti lótolvaj, de végül, miután az elnyeri méltó "jutalmát" a börtön rohamozása közben, valamennyire helyre állt a rend.

Elmer Bernstein igyekezett némi újdonságot is belevinni a filmzenébe, ugyanakkor azok a zenei motívumok a legjobbak, amelyeket már az első részben megismerhettünk. Azok a melódiák már akkor olyan jól sikerültek, hogy felesleges rajtuk változtatni.

60%

Ha megnéznéd: A  H É T  M E S T E R L Ö V É S Z  T E L I B E  T A L Á L

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: