2016. május 2., hétfő

Lánytesók - Sisters (2015)

Lánytesók - Sisters (2015)


Rendezte: Jason Moore

"Szóval... ha feldugom a pinámba... látni fogom a képeket???"

Megtekintés: Kellett néhány hosszú perc, mire ráhangolódtam a szabad-szájú és elsőre bugyutának tűnő vígjátékra, de a végére megkedveltem antihőseit. Valamennyire.

A sok átlagos komédia és buddie mozi között elférnek csajos filmek is, amelyek hol keserédesen, máskor vicceskedve mutatnak be olyan női karaktereket, akiket talán mi is ismerünk a szomszédból. A "Lánytesók" főszereplői azonban nem teljesen ilyenek. Szerethetőségük is a néző ingerküszöbére van bízva, főleg, ha férfi az illető. Magam nem kedvelem a trágár nőket. Főleg az olyan trágár nőket, akik élete egyáltalán nincs rendben és a trágárságuk egyfajta feszültséglevezetése a saját életük minőségéért. De ne rajtam töltse ki a hölgy. (Nem állítom, hogy férfiaknál elfogadható ugyanez, de úgy vagyunk kódolva, hogy a férfi az erő, a nő a gyengédség. A férfi vadászik, a nő neveli a gyermeket, stb.)

A történet két főszereplője az Ellis nővérek: Maura (Amy Poehler), aki gondoskodó, kedves, konfrontáció kerülő és párkapcsolatok terén tapasztalatlan illetve egy rosszul végződő házasság miatt még szerencsétlen is, illetve Kate - anyuéknak Katherine - (Tina Fey), aki felelősség-kerülő, nyers modorú, szabados szexualitású és összességében bár egylányos anyuka, de egy bunkó.
A két színésznőnek nem első közös munkája ez és van közöttük működő kémia. (Bajos csajok (2004), Bébi mama (2008))
Jól hozzák a két lánytestvért, akik különbözőségeik ellenére azért hasonlóan reagálnak szituációkra, épp csak a reakciójuk indul két irányból és néha valahol középen találkozik.

A szüleik idős korukra úgy döntenek, hogy fenntartani a családi otthont drága mulatság, ezért inkább eladják, és a megtakarított pénzükből és a kapott vételár egy részéből beköltöznek egy idős emberek részére létrehozott lakóközösség egyik szimpatikus apartmanjába. (Egyébként a fő konfliktust generáló eladásra ítélt házra utalt volna az eredeti címváltozat; The Nest - A fészek - amit végül inkább a két testvérre fókuszáló címváltozatra cseréltek, hiszen fontosabb az ő kapcsolatuk egymással, mint kettőjüké a házzal.) Maura a megbízhatóbb, ezért anyu (Dianne Wiest) és apu (James Brolin) először őt avatják be a tervükbe, igaz, azt vele sem közlik, hogy valójában már eldöntötték a dolgot. Maura eltitkolva az okát, kézen ragadja Kate-et és hazautaznak. Kate kap az alkalmon, mert felelőtlen életvitelének köszönhetően éppen kirúgták társbérletéből, így nem lenne hol meghúznia magát. Mikor hazatérnek, akkor tudatosul bennük, hogy a gyermekkoruk és fiatalságuk emlékeit eladták a fejük fölül és Kate-nek sincs hova költöznie. Nem hagyják, hogy rosszkedvük elhatalmasodjon rajtuk, ezért még a szülői kérések ellenére még szerveznek egy utolsó hatalmas bulit, amelyre szinte az összes volt osztálytársukat meghívják, hogy ezzel tegyenek pontot a fiatalságuk végére.


A bulin persze felvonulnak a legfurább arcok a múltjukból; megjelenik az egykori, mára lezüllött helyi menő csávó (John Leguizamo - ez nem kap már soha egy rendes főszerepet???), egy szomszéd, akivel Maura akár kavarhatna is (Ike Barinholtz), és a korábbi iskolai vetélytárs (Maya Rudolph), aki úgy véli, a közös és csöppet sem barátságos közös múlt után neki jár az, hogy ott legyen az Ellis tesók utolsó partiján. (Mellesleg, bár kifakadása végül is jogos, Rudolph magánszáma kissé erőltetettre sikerült és talán az egyik legkevésbé szerethető figurát hozta a színésznő ebben a szerepében, amit eddig láttam tőle.)

Szóval, a mozi egy, az amcsik számára oly kedves témaként felhasznált fejlődéstörténet, amelyben megismerjük a visszás karaktereket, hogy a film végére erejükön felül végre meghozzanak döntéseket, megváltozzanak, megkomolyodjanak és benőjön a fejük lágya. Ebből a szempontból persze nem mutat semmi újat ez a mozi. Viszont a karakterek legalább nincsenek unásig koptatva, igaz, férfi változatban már elég hasonló darabot láttunk korábban. Ennél fogva nem egy megváltó mű ez a film, viszont legalább azt el tudta érni, hogy két főhőse közül legalább az egyiket igazán megkedveljem a végére és a másikat se utáljam, csak fogadjam el. Mert két jóra való nők ők, akik nem akartak korábban felnőni, hiszen minden, amiért boldogok voltak, ott lakozik gyermek énjükben, a múltban és a családi fészekben.


Persze ebben a filmben is vannak elég vállalhatatlan poénok, amik nélkül úgy látszik manapság nem készülhet felnőtt komédia. A zenélő balerinás baleset például pont ilyen és bár Miló barátom ezen szarrá röhögte magát - és nagyjából másnap már csak erre emlékezett a filmből - ettől még nem hiszem, hogy ez lenne az értékes humor méltó bemutatása.
Másrészt persze vannak olyan dolgok, amelyek a filmben szóba kerülnek és végül értelmet kapnak a végjátékra, mint például a falmászás, amelynek valamennyire fontos szerepe is lesz, hogy anya és lánya közelebb kerüljön egymáshoz.
Azután van olyan poén is, aminek túl sok figyelmet szentelnek és még a szereposztás alatti bakiparádéban sem bírják elhagyni. Az ilyesminek köszönhető, hogy néha nagyon unalmasra sikerülnek ezek a kis összeállítások és lassan le kéne szokni róluk. Nem tudom, ki hozta ezt divatba - én Jackie Chan-ig datálom vissza, de nála működött, mert jó tempóra vágták őket és a viccek mellett drámai balesetek is belefértek, így kb. egy kamera mögötti mini rendezői videónak felelt meg - de4 mostanra elég elcsépelt lett.
Nem egy túl ügyes darab, de valamennyire szerethető.

60%

Töfi:
- Direkt utánanéztem az imdb-n, de ott eddig nem írták, máshol meg nem kerestem rá, de belső utalás, amikor a lánytesók ruhát akarnak venni a drága boltban: - Kate, miután nehezen találnak ruhát és ebben a boltos-kisasszony sem segít maradéktalanul, odasúgja Maurának, akit Amy Poehler alakít, hogy: - Brayla-nak nincsen örömközpont az agyában...! - Ennek a kijelentésnek akkor van jelentősége, ha tudjuk, hogy Amy Poehler alakította örömöt az Agymanók - Inside Out (2015) című animációs filmben, azaz ő kölcsönözte Joy (öröm) hangját!
(Ne is mondd, tudom, hogy nagy király vagyok, hogy ezt észrevettem, még azelőtt, hogy valaki hozzácsatolta volna a Lánytesók adatlapjához, mint kis színest.)

Ha szeretnéd látni: L Á N Y T E S Ó K

Szomorú, hogy a film egyik legemlékezetesebb humorforrása egy kellemetlen végbélkúp jelenet.


2 megjegyzés:

  1. Nem az altesti poénon röhögtem szarrá magam, hanem amiatt, hogy a beálló döbbent csöndben egyszer csak megszólal a Für Elise a zenedobozból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milcsi, az még bőven az altesti poént meríti ki, hiszen eleve a seggéből jön a zene. Nem csak a fosás és szarás altesti poén. :)
      De legalább elolvastad...

      Törlés

Ide tessék írni, ha van mit: