2016. május 11., szerda

Deadpool - Deadpool (2016)

Deadpool - Deadpool (2016)


Rendezte: Tim Miller

A film Mafab adatlapja: Deadpool (2016)

Megtekintés: Ajánlott. Nem átlagos szuperhős film.

Amikor először megnéztem, csak azért nem írtam róla, mert hirtelen tele lett cikkekkel és kritikákkal az Internet és egyébként sem ismertem a figura képregényes előtörténetét, így nem nagyon volt olyasmi, amit szívesen írtam volna róla. Mostanra, második megtekintésre sem változott a véleményem, hogy a Deadpool egy szerethető akciófilm, de szuperhős mozinak eléggé lebutított. Biztos, mert igazán nagy szuperhősöket nem szuszakoltak bele -  a büdzsé is közrejátszhatott - így főleg olyan arcokat kapunk, akik verekedésben jártasok a két X-Men meg nem maxolja ki a mutáns skálát meg keveset is szerepelnek, így inkább úgy tekintettem rájuk, mint kicsit hosszabb cameo.

A Deadpool egyértelműen egy szimpla bosszútörténet és mindez egy olyan magyarázattal van felvértezve, amely elvérzik az első elemzés után.

Adva van egy Wade (Ryan Reynolds) nevű ex-katona, aki piti befenyítésekből - kb. mint kezdetben Rocky Balboa - tartja el magát és szabadidejében szívesen ejtőzik egy lepukkant alvilági lebujban, hogy unalmas életét kiprovokált verekedésekkel tegye színesebbé. A bár tulaja barát, akihez akkor is mehet, mikor a többiek előtt bezárt a bazár. Wade ezek mellett nem veti meg a női nemet, szigorúan egy bizonyos kor felett. Bele is fut, majd habarodik Vanessába (Morena Baccarin) aki elsőre hivatásosnak tűnik, ám később erre nem látunk több utalást, csupán azt, hogy a szexualitásban nem nagyon van számára tabu. Most vagy csak tényleg szeretett úgy kinézni, mint egy hajtós ribanc, vagy Wade keresett annyit össze, hogy simán kivette a melóból - a szokásos strici felhajtás nélkül - vagy a lány egyébként is szakmai váltásra készült és Wade ebben kapóra jött. Mindenesetre szépen összejönnek, összebútoroznak és telnek a hónapok, ahogy egy montázsból és Vanessa hajkoronájának hosszából kiderül.
Túl szép is lenne, ha nem jönne közbe valami.



Azután egy rosszullét utáni vizsgálat romba dönti álmaikat, mivel Wade-ről kiderül, hogy elég komoly áttétes rákkal küzd/fertőződött meg a szervezete. Mivel elvileg gyógymód nincs és Wade a csodában meg nem bízik annyira, mint a kedvese, kitalálja a legostobább lépést, amit ilyenkor szerelmes tehet: igyekszik eltűnni a képből és amikor kap egy ajánlatot, amelytől ismét teljes életet élhetnek, azt még véletlenül sem osztja meg a kedvesével, így teljesen kirekeszti őt a közös életükből.
Oké, Wade így védi szerelmét, fogadjuk el.
Egy sötét alak megcsillantja előtte a reményt, hogy kísérleti nyúlként vesse alá magát Wade valami nem túl biztató metódusnak. Mivel Wade a csodákban nem hisz, viszont élni akar, rááll a legjobb esetben is minimum zavaros háttértörténettel rendelkező csoport ajánlatára és az sem risztja végül el, hogy nem egy titkos, csírátlanított laboratóriumban szállásolják el, hanem egy málladozó gyárkomplexumban.

Ennek ellenére a kísérlet sikerül, csak van egy picurka mellékhatása: Wade teljes bőrfelülete égésnyomokat produkál, így miközben a mutáns génjei erőre kapva legyőzik egyszerre a rákos sejteket és megajándékozzák a gyors regeneráció képességével, egyedül a felső bőrrétege az, amivel nem tud a mutáns génje megbirkózni, ezért a továbbiakban enyhe Freddy Krueger külsőt kell hordania magán. Mit tesz ilyenkor emberünk?
Undorodva magától nem mer szerelme elé járulni.
Miért is? Mert ő nincs kibékülve saját külsejével, így esélyt sem ad a korábbi partnerének, hogy eldönthesse, kíváncsi e korábbi fiújára.
Ez a Deadpool elég kicsavartan gondolkodik. Még a Fantasztikus Négyesben kőember is adott egy esélyt barátnőjének, hogy szembesüljön az átváltozással, igaz, a hölgy elmenekült. Még a Darkman is megkereste Julie-t, hogy azután szégyen szemre elinaljon a sikoltozó barátnő elől, de legalább bevállalta. (A Deadpool története jobban belegondolva teljesen Darkman, csupán grandiózusabb.)
Wade, a legtökösebb motherfucker pedig simán berosál és inkább visszavonul.
Hát, barátom.


Azután, mivel Wade kissé másképpen tölti ki agyában a logikai ok-okozati lépéseket, kitalálja, hogy előkeríti teremtőjét, aki Ajax-nak (Ed Skrein) hívatja magát, pedig csak egy Frankenstein Jr., és vagy a külsejét pofoztatja ki vele, vagy lenyisszantja a fejét.
A hála sosem volt a karakter erőssége - szegény dolgozó kisember taxist kétszer is beszopatja ingyen fuvarra - és azzal, hogy a gyávaságát - nem mer Vanessával szembesülni (korábban szerintem a montázs alatt pedig megvolt, csak nem úgy...) - inkább meggyilkolná azt az embert, akinek életét és erősségét köszönheti.
Mit mondjak, sikerült eléggé ambivalens érzéseket kiváltania belőlem a filmnek, főleg tudván, hogy utána milyen erőszakos hajtóvadászatot hirdet az alvilág ellen, amelynek biztos lehetünk benne, vétlen áldozatai is vannak. (Igen, szerintem egy testőr, akit Deadpool - közben felvette e nevet - pusztán azért gyilkol le, mert az illető a munkáját, azaz testőrködést végez, az nálam kimeríti, a gyilkosság fogalmát, főleg, hogy itt a.) Deadpool kezdeményezi a balhét b.) képességei révén sérthetetlen a halandókkal szemben.) Nehéz ezek után nyitott szívvel drukkolnom a figura sikerének, még akkor is, ha egy kedves csóka Ryan Reynolds arca mögé bújt is.

Bár, mintha olvastam volna valahol, hogy pont az Deadpool erőssége, hogy inkorrekt a lehető legtöbb módon.

A hab a tortán, hogy maga mellé vesz egy vak szobatársat, és állandóan szopatja. Igaz, az ő kapcsolatuk tűnik talán a bajtársiasabbnak a film során, mert igazi buddie párosként átkozzák egymást. A vak nő egyébként egész biztosan mutáns, hiszen hogyan tudna már elsőre tanácsot adni a vér és fehér ruha közötti koherens ellentétre? Vagy hogyan olvashatta Deadpool hirdetését, amire jelentkezett? Meg ha már vak, miért megy bele olyasmibe, hogy svéd bútorokat rakosgat össze unalmában? Ez nem klappol, de vicces.


A vicc pedig fontos része a filmnek, kezdve a filmes kikacsintásokkal és a szöveges benyögésekkel. Sajnos, a film igyekszik gyakorlatilag minden fejlövés mellé betenni egy humoros egysorost, ami következtében a végére már soknak éreztem a pofázást és néha bizony cikinek. pl. "A béna Deadpool!" - fejlövés - "Ügyes Deadpool!" beköpés már a Pókember szájából is gyerekesnek tűnne, pedig az egy tini fiú. Deadpool elvileg harcedzett katona, aki megjárta a poklot, így elvárnám, hogy inkább férfiasan vicces legyen, ne infantilis-mód.

A segítők is érdekes figurák. Először erőszakkal is magukkal vonszolnák a gyilkos vöröst, majd később, miután segítenek neki legyilkolni egy csapatnyi kommandóst, másrészt embert, az orosz Kolosszus otthagyja, nem beváltva rajta Deadpool korábbi ígéretét, csak simán legyintve egyet, hogy majd jössz és közénk állsz, ha gondolod.
Srácok, az X-Men-ek mikor jutottak el morálisan arra a szintre, hogy zöld számon hívható bérgyilkosok legyenek?
Oké, főleg Deadpool aprítja az ellent, de ez...

Azt hiszed, panaszkodom?
Igen.
Azért panaszkodom, mert mindezek és egyéb logikai bakik, karakter errorok és hiányosságok ellenére a film egy végig szórakoztató és lebilincselő akció mozi, egy bűnös élvezet, amelyben talán több a hype, mint az igazi művészet és tartalom.

Deadpool-t muszáj szeretni, mert annyira más, mint a korábbi képregényhősök. Gyakorlatilag ő a vegytiszta ellentét. És ez a "muszáj", ami kissé zavar.

70%

Ha szeretnéd látni: D E A D P O O L


Töfi:
- A szereposztás után Deadpool visszatér a fürdőszobából, köntösben és elzavarja a nézőket, ami egyértelmű főhajtás Matthew Broderick "Meglógtam a Ferrarival" című vígjátéka előtt.
- Hugh Jackman szerepét, mint Rozsomák, végül kiírták a forgatókönyvből, így ez az első olyan X-Men film, amiben nem szerepel a karakter, ennek ellenére a színészt sikerült két apró jelenetben behozni a filmbe, fotó formájában.
- Stan Lee tűnik fel a sztriptízbárban DJ-ként.
- A végső összecsapás során Deadpool egy Bob nevű kommandóst nem öl meg, mivel van közös emlékük. A figura visszatérő szereplője a képregénynek.
- A Darkman kapcsolódást az imdb is megemlíti. Francba, azt hittem, nekem jutott először eszembe. :)
- Deadpool a képregényhős 1991-ben jelent meg. Ryan Reynolds 1991-ben készítette első filmes munkáját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: