Rosszcsont Milo! - Bad Milo! (2013)

Rosszcsont Milo! - Bad Milo! (2013)

Rendezte: Jacob Vaughan

A film Mafab adatlapja: Bad Milo! (2013)

It's Coming Out This Fall - Még egy szójátékra is futotta a poszteren.

Megtekintés: Hát persze, hogy megnézek egy filmet, amelyben a címszereplőt úgy hívják, mint egyik legjobb barátomat! Igaz, itt leszarozzák...

Más kérdés, hogy mennyire leszek csalódott a film végére. Itt annyira nem voltam az. Gyakorlatilag a film első húsz percén kell túltennünk magunkat, hiszen maga a történet leginkább a keleti kultúra horror gyöngyszemeit idézi fel, hiszen ott szokás a test mindenféle torzulásait és a lélek manifesztációit eleven formában megjelentetni. Oké, a nyugat is szokott próbálkozni hasonló mozikkal - "Mély harapás - Teeth (2007)" amelyben egy vagina tiltakozik véresen az aktus ellen - ettől függetlenül, a keleti népek, akiktől megszoktuk a csápos, belsőséges, vérben tocsogó, manifesztálódó teremtményeket. Inkább. Ha elfogadóak vagyunk a vágott-szemű világ vágatlan és perverz látásmódjával, akkor a Bad Milo is bőven bele fog férni abba a kategóriába, amelyik csak karistolja az ingerküszöbünket.

A Bad Milo ha nem komédiaként tekintünk rá, akkor simán elmehetne egy korai David Cronenberg filmnek, hiszen az ember frusztrációit és haragját magába tömörítő és valóságossá materializálódó végbél-lény története leginkább a korai Cronenberg víziókra emlékeztet. Csak a kanadai rendező nagyon kevés humort épít a cselekménybe. Vaughan azonban igyekszik kicsit a komédián belül lavírozni, hiszen a nyugati közönség nehezen dolgozza fel a belsőségeket, ha az nem párosul altesti humorral. Ez a film meg, ugye, eredendően nem nagyon tud mással párosulni, de ezt ne vegyétek bél-sárdobálásnak tőlem.

Ilyen reklámmal aki komolyan veszi a filmet...

Tökéletesen megértem, ha neked nem fog tetszeni a film. Én sem azt a részét kedveltem benne, amikor Milo dolga végezve visszatért barlangjába vagy épp előtört onnan, mert azt nem is tudta megfelelően szemléltetni a mozi - semmilyen maszkmesteri munkát nem használnak a végbélnyílás használatára, ezzel kicsit visszafogva persze a totális őrületet - így azt inkább kellően könnyeden kezelik. Ennek ellenére fröcskölő fekália és vér maradt elég a végtermékben. Egy biztos; józanul nem egy térdcsapkodós szórakozás a film. Ha pszichológiai tanulmányainkat kívánjuk szélesíteni a belső én/lény témakőrben, akkor is inkább egy filozófiai vagy pszichológiai könyvet tanácsolnék. Valójában nem tudom, ki lehet a célközönség, hiszen, aki kicsit is távolságtartó a bennünk lezajló kémiai folyamatok bárminemű ábrázolása iránt, annak felejtős ez az egész gyomorforgató kalandozás.

Vaughan nem egy termékeny rendező. Húsz év alatt öt saját direktori kredit nem mondható termékenységnek. Ebből az utolsó ez a piece of shit. Értem benne a drámát és nem érzem benne a bűzt, szerencsére. (Ha lesz valaha mindennapi használatos szagos filmnézési lehetőség, a Bad Milo biztos, hogy csak a perverzek szórakozása lesz...) Amiért végül rászántam a másfél órát, az a színészi játék, amelyet főleg a végbél-kapus jelenetek miatt kellett látnom. A főszereplő, Duncan-t alakító Ken Marino, minden megtesz, hogy hiteles legyen egy farpofa tágításos fiatalember szerepében. Mondjuk, nem tudom, színészileg, hogyan lehet felkészülni egy ilyen szerepre. Sem lelkileg, sem fizikailag. Eléggé foglalkoztatott színész és kellő vígjáték szerep után csuklóból hozza a kissé elnyomott, enyhén tutyi-mutyi főhőst, aki végül meghajol a lélek akarata előtt és hagyja, hogy beteljesedjen a sorsa.
Aki miatt végül mégis maradtam, az Peter Stormare pszichiáter alakítása. Bár, mostanában eléggé alul értékelt produkciókban látható az öregedő színész, a Bad Milo-ban sikerült ismét megmutatnia, hogy van benne tehetség és irónia, hogy bármilyen szarságot tökéletesen megoldjon.

Mondja azt valaki, hogy a színészet egyszerű.

A filmről nem mondanám, hogy egyértelmű lopása a nyolcvanas évek egyik sikeres horrorfilm sorozatának, a "Basket Case (1982)", de, hogy erős a hasonlóság a történetek között, az letagadhatatlan. Ott annyi a különbség, hogy a főszereplő eldeformálódott sziámi ikertestvére gyilkol. Egy másik előképe a mozinak a már párhuzamba állított David Cronenberg horror, a "Porontyok - The Brood (1979)" amelyben szintén a főszereplő érzései, azon belül a haragja manifesztálódik testet öltött kisemberek formájában, akik azután vérengző csoportként teszik el láb alól, aki a főhősnőt veszélyezteti vagy akadályozza. Ott azonban sokkal tudományosabb a magyarázat, nem ilyen alpári/altesti.
A fényképezés korrekt, a zene simulékony. Kicsit több ötlettel és abszurdabb humorral igazi kult film lehetett volna a Bad Milo, de sejtésem szerint nem lesz masszív rajongó tábora, hacsak az a kis közösség nem talál egymásra. Nem azért, mert nem lehet megkedvelni a filmet, hanem mert ahhoz, hogy később emlékezzünk rá, az alapötleten kívül azért még kellett volna valami pluszt nyújtania. Sajnos, a forgatókönyv eléggé laposka, néhol logikátlan is. (Pl. a film elején arcsérült orvos vonala egy, az egyben elfelejtődik, pedig azért hasonló esetben elvárható lenne egy alapos nyomozás az ügyben, hogy a páciens valaga vajon mi módon szabdalta cafatokra az éppen rajta végbél trükköző tükrözést végrehajtó orvos fizimiskáját?)

A babákat főleg kézi bábozás útján oldották meg, az arcos jelenetekhez - ahol arcmimika és pislogás van - pedig megfelelő mimikát imitáló robotot építettek.

50%

Szeretnéd látni, mert addig nem hiszed el?
B A D  M I L O (Az oldalon sok egyéb remekséget is találsz!)