2016. március 27., vasárnap

Kegyetlen utcák - Savage Streets (1984)

Kegyetlen utcák - Savage Streets (1984)


Rendezte: Danny Steimann

Megtekintés: Ezt, ha kb. negyvenes vagy, már láttad a nyolcvanas években, frissen, narrátorosan. Ha nem nézted meg eddig, nem biztos, hogy mostanra érdemes elővenned, mert ami akkor nagy szám volt, az mostanra nem kezdi ki az ingerküszöbödet.

Nem tudnám megmondani, - kevés hozzá a filmes ismeretem - hogy a hasonló stílusú, kissé trash felé hajló bosszúfilmek mikor kezdtek el tér-hódítani a mozivásznakon, de ha már egy fontosat meg kell neveznem a műfajban, akkor legyen az a "Bosszúvágy - Death Wish (1974)" a hetvenes évekből. Akkor még egy ilyen egyszerű bűnfilm (bosszúfilm) elég volt, hogy az embereket sokkolja, főleg, hogy egy neves művész, Charles Bronson adta hozzá a nevét. Alig tíz évvel később, amikor a videó szépen beszivárgott a háztartásokba - Amerikában persze korábban, de Európában valamikor ilyentájt  - már nem volt elég, néhány jó produkció, mert annyira felduzzadt a kereslet, hogy boldog boldogtalan gyártotta az olcsó, egyszerű témákra épülő erőszakfilmeket. Néhánynak még azt is sikerült elérnie, hogy az explicit jelenetek miatt kb. annyira csonkolva kerüljenek bemutatásra hivatalos helyeken, mint egyik másik szereplő, aki mondjuk nem járt jól a film története során. Mert ami jellemző volt ezekre a filmekre, az erőszak, dekadencia, elnyomás, kizsákmányolás és végül, a leszámolás, amikor a főszereplő visszavágott, bizonyítva, hogy ő sem jobb azoknál, akik korábban terrorban tartották. Kezdetben erre volt ott Charles Bronson, Lee Marvin és társaik, később azonban már bárki lehetett a bosszúálló szürke tartomány hőse, akár egy törékeny nő is, mint jelen filmünkben. Korábban a hasonló történetek főleg műfajilag a western filmekben jelentek meg, de a nyolcvanas évekre kialakult egy új, fiatal generáció, akik szükségszerűen lenézték a múltat, kultúrát, nem tiszteltek senki. Ők a háború, Vietnam utáni generáció, akik megcsömörlöttek (ne kérdezd miben, ha sokan el sem jutottak a seregbe) és haragudtak a világra. Új divatot vezettek be, új tánc és zenei stílust, új életérzést. Ekkor kezdett a bosszúfilmben teret hódítani a punk, a kábítószer terjesztés, az iskolai erőszak. Megváltoztak a színek, a dalok szövege, stb. Egy frissebb, ugyanakkor maníros, talmi világ született, amelyik több tucatnyi hasonló filmet termelt ki magából, egyszerű mondanivalóval, főleg az erőszak ábrázolásának bemutatására.

Pár cikkel korábban említés szinten szóba került egy a témát tökéletesen bemutató film, a Class of 1984. Hogy mégis inkább erről, a szintén a nyolcvanas évek első felében készült filmről írok többet, az köszönhető annak, hogy ezt videót többször láttam - nem mintha sok mindenre emlékeznék belőle, kissé durvább, mint a másik mozi, és a főszereplő, a hős, egy nő, ami eleve felerősíti kicsit a trash vonalat. A punk srácok, akik az erőszakot hozzák a moziba, nem jobbak, nem rosszabbak a hasonló filmekben látott figuráknál, viszont, ha egy vágatlan változatot sikerült kifognunk a filmből, akkor viszont érthető, hogy a film végül miért torkollik esztelen erőszakba, amely már a horrorfilmek határát súrolja.

A lányok bandája.

Az első negyedórában még nem is tűnnek olyan veszélyesnek Jake (Robert Dryer) és bandájának takarékos ámokfutása. Tipikus nagyvárosi hőzöngők, akik részegen autókáznak a városban, beszólnak akárkinek, hogy amikor majdnem elütik a süket lányt, szinte meghunyászkodjanak a szitokáradat alatt, amit az iskola jó csajaitól kapnak. Ha itt abbamarad a konfrontáció, semmiről nem szólna a film, de erőszak, ostoba erőszakot szül. Ha úgy vesszük, a lányok csapata kiprovokálja, hogy a srácok, sértett férfiasságukban megtoroljanak egy diákcsínyt, amelynek kárértéke valójában semmi, ugyanakkor lehet rajta rugózni. Brenda (Linda Blair) és holdudvara, nem tudni miért, de úgy gondolják, jó móka lesz elkötni egy körre a mini gengszterek cabrióját és ha az nem lenne elég, hogy elhasználják a tank benzint, még néhány szemeteskuka tartalmát is beleöntik az amúgy gyönyörű járgányba. Okos cselekedet? Nem az. Halál jár érte?
Nos, egy olyan világban, amelyet úgy mutatnak be a tucatnyi filmben, hogy az iskola folyosóján úgymond kakaskodásba torkollik a beszélgetés a tanár és diák között és a legtöbb vitát olyan mondat zárja, hogy: "- Hívjam a zsarukat?" - simán elképzelhető, hogy pár siheder vérszemet kap egy az autót ért sértés után és egyedül vérrel tudja tisztára mosni azt.

Itt is így történik. A kvartett - érdekes módon, a Class of 1984-ben szintén négyen vannak a főkolomposok, és sok hasonló filmben hasonló nagyságú az álomcsapat - első körben megerőszakolja egyikük süketnéma kishúgát, mert az alap, azután egy másik lányt az esküvője előtt dobnak át egy híd korlátján. Gondolom, dramaturgiailag fontos, hogy valami nagy esemény legyen a közelében az áldozatnak, hogy a traumatikus eseménynek még mélyebb legyen a hatása a főszereplőkre. Bár Brendáék kezdték a dominók felborításának sorát, hamar elszabadulnak az indulatok, amikor egy ejnye-bejnye nem elég a konfliktuskezelésre.

Amikor az üldözöttből lesz az üldöző.

Persze, a négyes karakterei kellően visszataszítóak, mind külsőben, mind viselkedésben. Gyakorlatilag belekötnek az élő fába, függőségi viszonyt alakítanak ki esetleges vásárlóikkal, zsarolnak, erőszakoskodnak és még egymás zrikálását sem hagyják, ki, hogy teljes legyen a kórkép, amelyből rögtön kiderül, hogy amikor rájuk süti a forgatókönyv, hogy kiszámíthatatlanok és senkit sem tisztelnek, az még egymás közötti kapcsolat és viszonyrendszerükben is folyamatosan jelen van. Ezért általában van köztük egy alfa hím, egy izmos srác, aki az erőszak oroszlánrészét vállalja magára, egy vicces, meg egy nyámnyila, akit lehet hergelni és végül belehajszolni a hülyeségbe, amolyan férfivá érlelő rítus részeként. Mert valami okból ezek a leginkább állatok stílusjegyeit magukra aggató bandák úgy vélik, csak mások kárára lehet valakiből férfi. Nem igazi bátorságpróbákat találnak ki egymás számára - amit lehet, hogy pont az alfa hím sosem tett meg, mert nem volt senki, aki rákényszerítse - hanem valamilyen bűn, legtöbbször erőszakos tettbe hajszolás lesz a leggyengébb láncszem jussa. Ez persze nem menti fel a karaktert az alól, hogy később, amikor a bosszú, mint konklúzió, létrejön, ne kapja meg méltó büntetését ugyanúgy, mint aki teli szájjal röhögve ugrott fejest az erőszak mocsarába. (A Mad Max Johnny-ja volt hasonló figura pl. korábban. Magától nem nagyon volt képes a direkt erőszakra - a Goose életét megnyomorító egyetlen szál gyufát sem magától dobja a benzintől csöpögő autóra, hanem vezetője és mentora hatására - ettől függetlenül, amikor végül oda kerül a sor, a főhős neki sem kegyelmez.)
Van itt valahol némi erkölcsi tanítás? Talán annyi, hogy mindig tudd, hogy melyik a jó oldal és igyekezz oda állni.

Azután a film utolsó harmada - első, karakterek viszonya egymáshoz, megágyazás az erőszaknak, második, féktelen erőszak, megágyazás a bosszúnak - szimpla leszámolás, amely már sok újjat nem tud az embernek mutatni, leszámítva annak formáját. Western filmeknél ez többnyire egy hatalmas pisztolyos, puskás leszámolásban kulminált, a nyolcvanas években, amikor a horror műfajban pl. előtérbe került a slasher, a bosszú és leszámolás kreatívabb formákat öltött, mint holmi fegyveres csörte.
Előkerültek a kreatív kivégzési módszerek, aminek ebben a filmben meg is ágyaznak az első tíz percben egy kirakat nézegetős jelenetsorral. (Később ennek nagy szerepe lesz Brenda leszámolásában.) a kilencvenes években az érdekes csapdáknak és különleges halálmódoknak ajtót mutatnak és főleg puszta kezes küzdelmek és leszámolások kerülnek előtérbe. (Van Damme és Seagal. Seagal azért még megcsillant néhány megoldást, aminek a nyolcvanas években nagyon örültünk, ezért nem állíthatjuk, hogy ő lett volna az úttörő ebben. Teszem azt, amikor egyik támadójának a fejét belelöki egy kampóba vagy egy másiknak simán kitépi a torkát.)

Ezekbe a filmekbe jól elférnek a gore jelenetek, vagy legalábbis a kellően véres maszkok. (Mert magát az erőszakot nem mindig ábrázolták, csak a végeredményt.)

Linda Blair a nyolcvanas években még nem volt olyan ciki. Ő egy erősen megosztó horrorfilmmel lett igen ismert filmes berkekben, ám ezt a hírességet nem tudta jól felhasználni, ezért később ha kamera elé került, akkor önreflexív darabokban lehetett látni, amelyben kikacsintgatott a nézőire. Viszont, itt még szaladt a szekér és egyébként is jó kontraszt volt a marcona fiúk ellen egy dögös-bögyöst küldeni. Elég gyorsan eléri egy ilyen film a pult alatti kult státuszt. Eleve a bosszú motívum szórakoztató, azután meg az erotika és erőszak keveréke könnyen betalál a férfi nézők elevenébe. Azóta is készülnek hasonló témájú filmek, mert a férfiak szeretik, amikor a gyönge nő végül felveszi a harcot és győz. Nem nagyon hiszik, de élvezik. (Lásd: Most már elég - Enough (2002) Persze volt próbálkozás, hogy visszatérjen a bosszúfilm az eredeti műfaji elemek közé: Rosszlányok - Bad Girls (1994)

Ami 1984-ben Linda Blair volt - köszönhetően néhány börtönös és egyéb erotikus, akció filmnek, - az kicsit korábban Pam Grier volt a fekete mozikban vagy később Cynthia Rothrock a kilencvenes évek futószalag akciófilmjeiben.

Nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy ezek a filmek egy kaptafára készültek és a főhős lassan, egyesével, lenullázta a rosszak csapatát. Külön alműfaj volt az iskolákban játszódó filmek tömege, amelyben egy diák, egy tanár, igazgató vagy fiú a szomszéd házból, vette fel a harcot azokkal, akikkel fel kell.

Ha ma nézed ezt a filmet, persze megmosolygod, amit látsz - maníros játék, túltolt karakterjegyek, ripacs mellékszereplők, olcsó és suta akciók, csöcsök, kocsik, röhejes vagánykodás, stb., ám amikor mi gyerekek voltunk, ezek a filmek ütöttek és félelmet keltettek.

75%

Ha szeretnéd látni: S A V A G E  S T R E E T S ( 1 9 8 4 )

Annyi szerencsénk van ezzel a filmmel, hogy amennyire emlékszem, ez egy időben hivatalosan is megjelent kölcsönzésre.
Ettől függetlenül a narrátoros változat terjedt el előbb. És az erősen vágott változat.

A film zenei anyaga:


A film zenei anyaga hivatalosan csak 2005-ben jelent meg.

A legteljesebb, vágatlan változatot megjelentették dvd-n 2011-ben, de egy raktártűznek köszönhetően mára elég ritka lett az a kiadás.

Miután kész lettem - közel két órán keresztül készült ez a cikk - gondoltam, körbenézek a magyar nyelvű blogokon, hátha valaki más is írt a filmről és összehasonlítom a kész munkákat, mert abból is tanulok. Egy remek cikket találtam erről a filmről és talán nem haragszik meg rám a készítője, ha ide rakom a linkjét. Érdemes beleolvasni:
Darksidemovie Savage Streets kritikája!

1986-ban ezért a filmért Linda Blair-t jelölték az Arany Málnára. Fura, hogy 1986-ban, hiszen a filmet már 1984 októberében bemutatták. Megosztott díj volt, mert 1984-ben készített egy Éjszakai őrjárat című komédiát is és a két filmben való szereplésért együttesen jelölték.
Megnyerte!

Egy, a történet szempontjából tökéletesen szükségtelen meztelen jelenet, a montázs scénába importálva. Még a jelenetsor gyorsaságát is érezhetően megtöri. Viszont biztos a producerek ragaszkodtak hozzá.

1 megjegyzés:

  1. Ez gyors volt.:) Nálam a Classt - a mai napig még inkább aktuális témáját tekintve -ugyan nem veri, de... talán az első női akcióhőst láthattuk, bőven S. Weaver vagy C. Rothrock előtt. Mindenesetre érdekes egy ilyen csajos Bosszúvágy 3 (és elismerem, Linda Blairbnek jobb ütközői voltak, mint Bronsonnak:D) , ami érdekes hogyan indul be fokozatosan a film: az eleje akár egy trágárabb Grease (ok, ez kicsit túlzás) csajos filmnek is elmenne, utána horrorfilmeket megszégyenítően durvulnak el a dolgok, mellé dukál a dögös korabeli rockzene, bár a Class zenéjét gyártó Alice Coopert ebbe nem sikerült megnyerni, az összkép viszont így is igen tetszetős, nem véletlen említem a másik darabot, általában a kettőt szokták említeni.
    Kellemes, vállaltan B-film, igazi guilty pleasure, a linkelt cikk szerzője szerintem túl szigorú volt.:)

    VálaszTörlés

Ide tessék írni, ha van mit: