2016. január 17., vasárnap

Lidérces órák - After Hours (1985)

Lidérces órák - After Hours (1985)


Rendezte: Martin Scorsese

Megtekintés: Scorsese filmjében bárki magára ismerhet a főszereplő alakjában, aki valaha hirtelen ötlettől vezérelve elindult egy randira, ami azután nem úgy sült el, ahogy várta(d).

Én is jártam így. Valamikor a kilencvenes években a metrón a katonatársammal ketten, szóba elegyedtünk két, nálunk fiatalabb lánnyal, akik meghívtak minket egy vidéki diszkóba, hogy szórakozzunk egyet. (Mobiltelefonos kor előtt...) Mit veszíthetünk alapon levonatoztunk a városkába - dögöljek meg, ha emlékszem még a nevére - eljutottunk a helyi diszkóba, ahol előkerült legalább az egyik lány, akitől megtudtuk, hogy a másikat nem engedték el a szülei, az egyiket - akivel beszélgettünk - meg állítólag nem sokkal korábban jegyezte el a pasija. Ilyen indítás után egyértelmű, hogy ittunk, mint barom és mire menni kellett haza, eléggé töredezetté vált körülöttünk a világ. Egy ezüst gyűrűm is eltűnt... és a cimborám meg lehányta a helyi kidobó kocsiját. Nem volt egyszerű kidumálni, hogy ne üssék le a srácot, de a helyi erő nem volt olyan erőfitogtató lesipuskás, mint sokan a pesti éjszakában, akik a szolgáltatás színvonalának emelése helyett edzőteremnek nézik a munkahelyüket és szórakozásból püfölik a kapatos vendégeket. Azért kalandunk hiábavalósága, akárcsak a filmben Paul Hackett-é (Griffin Dunne), bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy a felnőtt életem további részében csak biztosra menjek és a levegőben lógó ígéreteknek ne dőljek be.

Paul Hackett, aki nappal programozó, este pedig kispolgár - értsd. ül egy kávézóban, könyvet olvas, míg elfárad és hazamenne kényelmes kuckójába - beszélgetésbe elegyedig egy csinos, fiatal lánnyal, Marcy-val (Rosanna Arquette) aki ugyan bolondosnak tűnik, de annyira nem, hogy tökéletesen elriassza magától a Paul-ban szunnyadó állati szeretőt. Vagy valami ilyesmi. A hapsi úgy érzi, az ő napja jött el, amikor a lány megadja neki a telefonszámát és nem figyel az apró, intő jelekre. Egyetlen húszdolláros bankjeggyel elindul a telefonban megadott címre, mert reménykedik egy potya numerában. Ne legyen illúziónk, nem szerelmet keres, csak egyszeri kalandot.
Azt viszont meg is kapja, maradéktalanul.
A film, bővelkedik humoros pillanatokban, de ennek ellenére dráma. Dráma a női karakter sorsának szempontjából és dráma Paul életének egyetlen éjszakáján keresztül is, igaz, végül Paul visszatér a fénybe és teljesen újjászületik.

Jó tanács: Ha olvasol egy gyorsétteremben, sose nézz fel a szomszéd asztalnál ülő lányra.

Griffin Dunne tökéletes a szerepre, mert tökéletesen átlagos, sőt, talán kicsit alatti figura. Nem különösebben jóképű, nem is magas, nem is túl sportos. A férfi néző azonnal tud vele azonosulni, mert kb. olyan, mint mi, a többség. Dunne szekere jól gurult a nyolcvanas években, köszönhetően olyan filmeknek, mint a kultikus horror mozi "Egy amerikai farkasember Londonban - An American Werewolf in London (1981) - John Landis mozija még az előkelő 101 Horror filmes könyvbe is bejutott - vagy a Madonna hírnevét öregbítendő komédia a "Ki ez a lány? - Who's That Girl (1987). Azután a főszerepek lassan megbízható mellék és karakterszerepekre változtak, és Dunne a kilencvenes években rendezőként is kipróbálta magát. Semmi kiemelkedő, de akadt pár szórakoztató cím: Meglesni és megszeretni - Addicted to Love (1997), Átkozott boszorkák - Practical Magic (1988), de mintha ez a vonal is kissé töredezetté vált volna mostanra.
Tehát, Dunne alkatilag tökéletes a figurára, színészileg inkább közepes. Azért vannak jó pillanatai, amikor a történet egyes pontjain idegből kifakad pl.

A női főszereplő, az Arquette dinasztia ötös testvér-csoportjából a legidősebb hölgy, Rosanna Arquette. A forgatás idején 26 évesen volt a színésznő a csúcson - főleg külsőleg - és neki is a legjobb filmjei ebben az időszakban készültek. Ma is aktívan filmez, de elkerülik a nagyobb mozifilm sikerek. Azért néha becsúszott jobb filmekbe, igaz, többnyire felejthető vagy erős mellékszerepekben. Madonnával neki is sikerült együtt dolgoznia a "Kétségbeesve keresem Susant - Desperately Seeking Susan (1985) majd Luc Besson mozi "A nagy kékség - Le grand bleu (1988) és Tarantino is foglalkoztatta a Ponyvaregényben - Pulp Fiction (1994).

Jó tanács: Ha mégis elcsavarogsz az éjszakába, akkor ne egyetlen darab pénzt vigyél magaddal, hanem legyen nálad több, lehetőleg nem egy helyen. Nincs rosszabb, mint amikor az utolsó tízesed - vagy húszasod - felkapja a szél.

A többi mellékszerepben csupa olyan színész jelenik meg, akik akkor voltak sikeresek, vagy később lettek ismertek. Will Patton alig egy perces szerepében hozza a bőrszerkós performance művészt. Talán ma ő a legismertebb vagy legfoglalkoztatottabb a szereplők közül. Azután van egy Teri Garr, akit az Aranyoskám-ban és a Harmadik típusú találkozásokban kedveltem meg. Feltűnnek még Kevin szülei is a Reszkessetek, betörők! filmből, John Heard és Catherine O'Hara és még közös jelenetük is van! Valamint Linda Fiorentino, (Men in Black) akire alig lehet ráismerni, ellenben látszik a melle! (Ami elég fontos, nem igaz?) :) Fiorentino azonban mostanra szinte teljesen visszavonult a filmezéstől, sajnos, akár Teri Garr.

A fényképezés remek és néhány vágás előre vetíti a Scorsese féle történet mesélést. Egyik kedvenc pillanatom, amikor Kiki (Linda Fiorentino) ledobja a tetőtéri lakásának kulcsát és Paul először bátran nyúl a repülő kulcscsomóért, majd az utolsó pillanatban rádöbben, hogy akár el is törheti az ujjait, ha rosszul kapja el a holmit, ezért ijedten visszalép. Szép és gyors vágás. De jó pillanatok, amikor a kávézóból felmegy  a pincérlány lakásába.

A forgatókönyv más helyeken azonban kissé túlírt cselekményileg és előfordulnak benne logikátlanságok is a karakterek részéről. Csak egy példa: Thomas (John Heard) a csapos felnyomja Paul-t a tömegnél, pedig egyértelmű bizonyítéka van rá, hogy a férfi nem lehet betörő - korábban ugyanis Tom még kulcsot is ad a főszereplőnek és a lakásából nem tűnik el semmi.
Vagy amikor a Kikitől vásárolt holmikat eldobják a kisteher gazdája, holott, azokat a tárgyakat épp nem lopták, hanem megvették...
Néhol a film abszurditása pattanásig feszül és a befejezés kissé elnagyolt, vártam volna valami kerekebb lezárást, de ettől függetlenül élvezetes darab, ha rá tudsz hangolódni.
Ha pedig valaha elmentél egy hasonlóan végződő randira, akkor rá tudsz.
A magyar szinkron nem rossz, de Eszenyi Enikő hangja teljesen más, mint Rosanna Arquette-é.

75%

Látnod kell darab: L I D É R C E S  Ó R Á K

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: