2016. január 3., vasárnap

A látogatás - The Visit (2015)

A látogatás - The Visit (2015)


Rendezte: M. Night Shyamalan

Megtekintés: Hangulatos thriller, horror elemekkel, meglepő fordulattal. Shyamalan még tud rendezni.

Gyermekkorunkban a nagyszülő látogatás egy varázslatos lutri volt. Mivel a szüleink szülei nem voltak feltétlenül az együtt megöregedés hívei, majdnem négy helyre - egyik nagypapa sajnos már nem élt ekkor - kellett mennünk minden évben pofavizitre, ha esetleg az összes nagyszülőt szerettük volna eltolni magunktól, miközben ők ráncos arcukat odatolták a miénkhez és nyálas puszit kentek ránk. A nagyszülők többfélék lehetnek, a vitalitástól kicsattanó pozitív világszemléletűtől egészen a darabosan morgolódó "semmi se jó" pesszimistáig. A gyermekek ösztönösen az első verziót kedvelik meg könnyebben, hiszen a vitalitástól kicsattanó nagyszülők általában jó fejek és még főzni, sütni is szeretnek. Az már csak hab a tortán, ha édességek készítésében is jeleskednek és kerül hab a tortára.
De vannak nagyszülők, akiket naftalingolyók illata lengi be és elegyedik a megivott borral. Nagyszülők, akik igyekszenek kedvesek lenni, ám arcunkba bámulva hamar feladják a barátkozási terveiket, hiszen egy kisgyerek hamar kiszagolja mind a cefrét, mind a szándékot. Szóval, elmenni a nagyszülőkhöz változatos kaland.
Már csak az a nagyobb izgalom, ha esetleg a szülők nélkül leszünk rájuk bízva, esetleg egy egész nyárra, valahol vidéken, ahol nincs se telefon, se tévé, de olvasni még nem tudsz, a nagyszülők meg nélküled is elvégzik a napi rutinjukat és ha nincs szerencséd, esti mese nélkül fogsz a dunyha alá bebújni, mert a nagyszülők lehet, hogy hajnalban kelnek, hogy összedobják a reggelidet, de korán is fekszenek - néha - így előbb alszanak el, mint te magad.
Olyankor csak fekszel a sötét szobában, hallgatod az öreg ház eresztékeinek nyikorgását és igyekszel bátor maradni.
Másnap kezdődik minden elölről, míg végül megjelennek a szülők és ideje hazatérni a városba, a civilizációba.

Shyamalan is érezhetett hasonlót gyermekkorában, ha össze bírt állítani egy horror közeli filmet, amely a nagyszülők és unokák lehetséges kapcsolatát boncolgatja. Film a rejtélyekről, múltról és elfogadásról. Kicsit talán sántít az összkép, azonban szórakoztató, szinte végig ébren tart és a végén meglep.
Shyamalan persze nem tagadja meg magát, ezért a film végén fontos szerepe lesz a korábban mellékesen felhozott témáknak is, amelyekre először azt gondolnád, csak a játékidőt duzzasztják fel. De nem. A gyermekek félelmei a múltból visszaköszönnek a befejezésben és mire felszalad a stáblista, két megtört de sokkal erősebb, egészségesebb gyereket hagyunk hátra.


Remek film! Elsősorban found footage kategória, hiszen az összes eseményt kamerákon keresztül ismerjük meg. Ez a műfaj néha idegesítő lehet a kamera "hibák" és rángatás miatt, máskor meg nem életszerű, hogy a szereplők krízis helyzetben is a képet rögzítik, ahelyett, hogy eldobálnák a felvevőt és futnának az életükért. Itt nem. Sikerül hihetően a kép keretein belülre fókuszálni a történést, pár apróbb hibát leszámítva. (Pl. Van olyan, amikor egy szereplő azt várnánk, ha már képben van, sokkal aktívabb lesz, de ehelyett mintha inkább visszafogná magát, hogy legyen idő felvenni a jelenetét. SPOJLER: A nagyi amikor a sötétben "támad", fura, hogy nem "veszi észre" a kamerát, vagy nem olyan aktív, amikor elvileg a készülék és vele együtt a másik szereplő ott van tőle karnyújtásnyira, pedig egy szobában elég nehéz elugrálni a másik elől. Feltételezem, hogy ha támadok valakit, akkor pillanatok alatt sikerül minimum kiverni a kezéből a kamerát, de itt ez azért nem történik meg. Így végig láthatjuk a történéseket.)

A nyolcvanas években volt szerencsém egy hasonló történetű filmet már látni, más befejezéssel. Ez volt a "Nagymama háza - Grandmother's House (1988)" című Mastorakis produkció. Azt hiszem Intervideó kazetta volt nálunk és gondolom, olcsón meg lehetett vásárolni a forgalmazási jogokat. Abban a filmben sikerült hasonló hangulattal találkoznom. Két fiatal, egy idősebb lány és egy fiatalabb fiú - pont mint itt - elkerülnek a nagyszülőkhöz és miközben igyekszenek feldolgozni valamelyik szülőjük elvesztését, nyomozni kezdenek a befogadó nagyszülők ellen, mert érzik, hogy valami nincs rendben. Pont, mint itt, leszámítva, hogy nem veszítettek el szülőt, csupán csak nem ismerik az egyiket.


Ami még kicsit sántít a történetben, az, hogy kicsit magas az alkalmazkodási rátája a szereplőknek. Történnek megmagyarázhatatlan események - illetve később tudjuk meg a lényeget - amit a fiatalok ijedten konstatálnak, később mégis, mintha kicsit beletörődnének a dolgokba, mondván, "Jaj, szegény öregek, olyan furák!" - csak ez az életben nem így van. Ha egy mai fiatal olyasmiket tapasztal, mint amiket a filmben bemutatnak, akkor először is az anyuka nem fogja vicceskedve lerázni a kölyköket, hogy randija van és a gyerekek is valószínűleg kihívnak egy hivatásost a nagyszülőkre, mert érzik, gáz van. (Pl. amikor a kissrác megtalálja a halomba rakott szaros pelenkákat, nehezen hiszem, hogy nem reagálnak rá erősebben, mint amit látunk.)

De legyen, fogadjuk el, hogy Becca (Olivia DeJonge) és Tyler (Ed Oxenbould) kicsit passzívban nyomják és egyetlen lázadásuk egyre keményebb helyzetükre, hogy igyekeznek minden eseményt rögzíteni az utókornak. Ebben az esetben viszont akkor a film remekül adagolja a feszültséget és egészen hihető. Persze, mikor a végén jön a csattanó - erről valahogy nem akar leszokni a rendező, ha saját ötleteiről van szó - minden a helyére kerül, összeáll a kép és tanulságot is kapunk.

A nagyszülők remekek. Mind Nana szerepében Deanna Dunagan, akinek alakítása egészen erős és Pop Pop szerepében Peter McRobbie, akinek szintén erős az alakítása. Szerintem két öregedő aktor jutalomjátéka a film. (Azért remélem, nem készül előzményfilm a történethez...)
Az anyuka hálátlan szerepét a komikaként ismert Kathryn Hahn kapta és nehéz vele azonosulni, mert aggódó anyukaként elég felszínes a karaktere, egészen a felismerés pillanatáig. (De az a csúcspont és látnod kell!)


Izgalmas horror-thriller, a szokásos Shyamalan csavarral a végén. Hangulatos, szépen fényképezett és helyenként eléggé ijesztő mozi. Mondjuk, még mindig vannak jelenetek, amik azért ijesztőek, mert hanghatással rásegítettek - pl. amikor Nana szinte beleugrik a kamrába a kép látószögén kívülről, biztos, ami biztos, hörög is egyet, hogy ha elbóbiskoltál volna, legyen miért kiesni a fotelből.
Érezhető egy kicsit a visszaesés, hiszen nem egy nagy nevekkel operáló darabról van szó, tehát kicsit olyan, mintha újra építené magát a rendező, az alapoktól. Kíváncsian várom, mi lesz a következő filmje és folytatja e a Shyamalan meséket, amelynek az "Ördög - Devil (2010)" című darabja is igen hangulatosan sikerült, szerintem.

Ha szeretnéd a filmet látni: T H E  V I S I T  (Érdemes az oldalt menteni későbbre is!!!)

75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: