2015. október 19., hétfő

Bulvár: Tóth Gabi, mint Kovács Kati

Bulvár: Tóth Gabi, mint Kovács Kati

Kiragadott pillanat a produkcióból. (Tóth Gabi, 2015)

Nem szoktam nézni nagyon a tévét, főleg, a kereskedelmi műsorokat, amelyben sztárok, celebek, ismerős emberkék produkálják magukat hakni versenyeken, hogy végül győzzön közülük valaki és együtt örömködjenek. Nem azért, mert elítélem a műfajt, hanem mert van, ami jobban megmozgatja a figyelmemet.
Most is csak azért írok valamit, mert ha nem dolgozom vasárnap és kolléganőm nem kapcsolja át a tévét zenecsatornáról egy másik, zenés műsorra, lemaradok egy még számomra is értékes produkcióról.

Kovács Kati az eredeti felvételen, fent:

A "Sztárban sztár" koncepciója, hogy egy tucatnyi média területén ismert figura énekel a színpadon, más, ismertebb sztárok "bőrébe" bújva. Ez néha sikeres átlényegülés - főleg, ha a producerek és zenei szerkesztők igazán megfelelő előadót párosítanak az elénekelendő zenéhez - máskor kínos ripacskodás is lehet.
Tegnap este azonban, a Tóth Gabi nevű, nálunk igen sikeres női előadó, megidézte a hetvenes évek szexszimbólumát a színpadon, Kovács Katit.
Habár a szám előtt látható felvezető videóban Gabi arról győzköd minket, mennyire nehéz Kovács Kati hangját és előadásmódját interpretálni, azért a végső produkciója elképesztően hiteles lett és csupán annyi az eltérés hangi adottságai és Kovács Katié közt, hogy nem ugyanaz a két torok munkáját halljuk, ami evidens. Mégis, Gabi olyan ügyesen dolgozott ebben a dalban, annyi energiát és tehetséget fektetett bele - plusz a stylelistok, fodrász, kozmetikus - hogy a színpadon szinte 100%-os hitelességgel keltette életre a régi legendás énekesnőt, pedig az még bőven él!


Amikor a dalnak vége lett, arra gondoltam, hogy simán megérne egy egész estés életrajzi filmet Kovács Kati, a tinik bálványa, aki legalább negyven évig töretlen sikerrel dolgozott énekes előadóművészként és, hogy Tóth Gabi tökéletes megformálója lehetne a vásznon.

1966, Kovács Kati
Egy jó forgatókönyvvel, tehetséges rendezővel mindjárt több célközönsége is lehetne a filmnek: Nyugdíjasok, akik együtt nőttek fel Kovács Katival és a mostani fiatal generáció, aki viszont kedveli Tóth Gabi zenei tevékenységét.

Ha már bírálnom kell, kívülállóként annyit tudnék felhozni a produkció ellen, hogy talán túl testhezálló feladat volt Gabinak a rekedtes hangú énekesnőnk megszemélyesítése, hiába említik, hogy nehéz hangválasztás. Ki merem jelenteni, hogy azért ez közelebb állt hozzá, mint Varga Győzőhöz pl. Scatman nyelvtörő dallamvilága.
De az én anyámat!

Nem kedvelem Tóth Gabi-t, mint produktumot. Ez az én bajom, nehezen is elemezném ki, miért. Egyszerűen, nem a fülemnek való a hangja a zenéi - néhány kivételtől eltekintve. Sosem mennék koncertjére, gondolom most, és hirtelen egyetlen dalát sem tudnám eldúdolni, viszont...
...mostantól tisztelem, mert számomra is érdekeset mutatott, olyasmit, amit nagyon ritkán látok abban a zenei dömpingben, amit ránk zúdítanak a mohó kereskedelmi televíziók.
Le a kalappal, Tóth Gabi és köszönöm ezt a kellemes és tökéletes múltidézést!

Tóth Gabi, a tökéletes alteregó, lent:
A feltöltött videó minőségéért elnézést kérek. Sajnos, hirtelen nem tudtam jobbat szerezni. Felnagyítva a kép erősen pixeles lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: