2015. október 14., szerda

A boldogságtól ordítani - Happiness (1998)

A boldogságtól ordítani - Happiness (1998)


Rendezte: Todd Solondz

Megtekintés: Habár a film nem éri el polgárpukkasztásban azt a szintet, mint a Shortbus (2006) vagy a Ken Park (2002), azért témaválasztása feszegeti az átlag néző befogadó képességét. Ennek ellenére, látni kell, ha úgy érzed, túl rózsaszín az életed, vagy ha pont totál szürke. Ez majd kicsit visszaránt akkor középre. Mellesleg, a Shortbus-t egyáltalán nem bírtam tekerés nélkül megtekinteni, míg a Ken Parkot, meg igen nyögve nyelősen.

Több, mint harminc díjra jelölt alkotás, amely innen-onnan össze is szedett legalább tized a szobrocskákból plakettekből. Ettől könnyű és élvezetes film lesz? Nem állítanám, pedig Solondz kicsit átveri a nézőit. Az első jelenetben, hogy ráhangolódjunk a mozira, mindjárt Jon Lovitz komikus puffadt arcát kell bámulnunk, hogy egy rövid párbeszéd után sírva küldje el a francba aktuális randiját, egy Joy Jordan (Jane Adams) nevű fiatal nőt, aki percekkel korábban lepattintotta. Kivel ne történt volna hasonló? Velem igen. Hasonló. Én mondjuk igyekeztem utána úriemberként tovább lépni és bár nem mindig sikerült, azt a szintet, amivel vélt és valós sérelmeit Joy-ra zúdítja, azt nem léptem meg, ám tökéletesen elfogadom. Az ajándékos monológ egyértelműen a film egyik csúcspontja, ha írhatok ilyet. El is kezdtem pszichologizálni rajta, hogy az ember miért szocializálódik úgy vajon, hogy sokan természetesnek veszik, hogy elfogadnak ajándékokat másoktól, még akkor is, ha tökéletesen tisztában vannak vele, hogy az ajándék egy feltétel folyománya, mint például a kapcsolat elmélyítése, miközben eszük ágában sincs magát az ajándékozót elfogadni?

Andy Kornbluth monológja (Lovitz) rögtön erre világít rá, amikor az egyedi ajándékot, amit megtekintésre átnyújtott Joy-nak, majd miután a nő azt hitte, örökbe megkapta a gyűjteményébe való darabot, kicsavarja azt a kezéből és tisztázza Joy-jal a helyzetet, hogy az ajándékot egy arra érdemes nőnek adja inkább.
Gyerekes bosszú ez Andy-től?
Talán igen.
Elítélendő e ezért a kicsinyes húzásért?
Nem hiszem. Nem tartozik semmivel Joy-nak, és mivel ismerkedési fázisban vannak, gyakorlatilag szinte idegenek egymásnak. Drága ajándékokat meg miért adnánk idegeneknek?
Önzetlenül... mondhatnád.
Igen, de nem egy randin, amin mindketten kapcsolat keresőként léptek a másikhoz.
A drága ajándékok megérdemlésének és elfogadásának pszichológiája.
Neked mi a véleményed? Írd meg!


Azután csupa olyan figurát ismerünk még meg, akiknek élete sötét titkokat, frusztrációt és fájdalmat rejt.
Először is Joy nővérének férje, Bill (Dylan Baker - aki eszméletlen jól hozza a szerepét, mégis, többnyire mellékszereplőként alkalmazzák pár perces szerepekben.) a pszichiáter, aki miközben pácienseit hallgatja a fotelban ülve, elkalandozik gondolatban, hogy kicsit ébren tudja tartani magát a találkozó végéig. Ez a kisebbik baj Bill-lel. A nagyobb probléma az, hogy miközben másokon igyekszik segíteni, alaposan behatolva idegenek pszichéjébe, addig benne is van, ami kibogozásra szorulna, ugyanis Bill rajongása a fiatal fiúk iránt beteges képzelgésekkel egészül ki, egészen a szex megvalósításáig, miközben, ha nem lenne elég baja, neki is van egy kiskorú fia. Bill, mivel módszerének egyik pillére az elemezgetés és kibeszélés, sosem hazudik a fiának. Ez, miután borul a bili (És Bill élete) egy roppant erős és nehezen emészthető párbeszédet generál apa és fia között, mielőtt Bill oda kerülne, ahová vágyai miatt való. (Akkor az álomjelenetről még nem is beszéltem.)
Még egyszer, roppant nehéz figura és eszméletlen színészi játék Dylan Bakertől. Ebben segített Solondz remekül megírt karaktere. Bill szinte minden rezdülésén átjönnek érzései. Kár, hogy ennyire jól megírt karaktereket többnyire a nem könnyed műfajokon belül találhatunk a filmművészetben.

Másodszor ott van Allen (Philip Seymour Hoffman - Itt kezdett befutni és egyre komolyabb szerepeket kapni.), aki megint egy betegesen introvertált alakot személyesít meg. Nappal egy iroda-rengetegben dolgozik, szabad idejében főleg telefonon zaklat idegeneket, miközben könnyít magán. Allen történetesen Joy másik nővérének, Helen-nek (Lara Flynn Boyle) a szomszédja és miközben róla fantáziál, alig vesz tudomást egyik szomszédjáról, aki viszont Allen barátságát keresi, testiség nélkül. Fura, hogy végül a két, világtól elzárkózó ember egymásra talál, legalábbis lelkileg. Helen szerencséjére...

Ha két perverz egymásra talál... az nem ilyen.

A három nővér - nem tudom, van e Csehovi hasonlat, ám nem merném kijelenteni, hogy a felszín alatt nem lappang e némi orosz realizmus - tehát cseppet sem könnyű életet él. Az idősebbek kicsit lenézik húgukat, miközben, apró információ morzsákból kiderül, hogy valójában nincs joguk rá, hiszen van elég szemét saját portájukon is. Ha ez nem lenne elég, apa és anya negyven év után kissé szétmennek, igaz, a válás szóba sem kerül közöttük, de ennek csupán formai megjelenése van, hiszen, nem osztoznak többé a közös ágyon, sőt, másfelé kacsintgatnak.
Lenny Jordan (Ben Gazzara) a nagypapa szerepe jutalomjáték a színésznek, pedig talán motivációja - hogy nem akar a feleségével együtt sem lenni, de válni sem - talán a legkevésbé elmagyarázott szál. Egy nap gondol egyet és nem akar többi a jó férj lenni. Szabadságot akar, külön mozgásteret. Talán fél, hogy negyven év után lemaradt valamiről, vagy egyszerűen belefáradt a felesége öregedő arcát nézni és úgy érzi, ideje kihúzni pár tételt a képzeletbeli bakancslistából.

Joy pedig egy morálisan megkérdőjelezhető balkáni származású taxisofőr mellett keresi a boldogságot, míg végül Vlad (Jared Harris) simán eltolvajkodja pár holmiját, hogy végül a visszaszolgáltatásért lehúzza a nőt némi pénzre. Csoda, hogy Joy szeme kinyílik és hamar pontot tesz a csöppet sem bizalomgerjesztő kapcsolattal kecsegtető lehetőségre. Humoros adalék, hogy a Joy-t játszó Adams és a Vladot alakító Harris 2015-ben ex-párt formált meg a Poltergeist - A kopogó szellem Remake-jében és furán éreztem, hogy van kémia közöttük. Talán pont ezért a korábbi közös szereplés miatt. :)

Összességében a film férfi ellenes alkotás, amely minden hím-soviniszta fiatal nőnek ékes bizonyíték lehet rá, mennyire nem érünk semmit: Akkor is, ha fikcióról beszélünk! :D
Csak figyeld meg, végig a nők szenvednek a férfiak hülyeségeitől, perverzióitól. Egyedül Lara Flynn Boyle karaktere lehetséges ellenpont, viszont egyértelműen az ő viselkedése a legférfiasabb a női szereplők közül.

Amikor a szexuális ragadozó apuka felvilágosítja a gyermekét.

Ha mindez nem lenne elég, a film bonyolult kapcsolati hálóval rendelkezik, akár egy Robert Altman film. Annyira talán nem szövevényes. Ha jól emlékszem, ez a fajta történetmesélés 1998-ban nem volt annyira jellemző, később viszont olyan filmeket köszönhettünk neki, mint pl. nagy kedvencem, Az Igazából szerelem.

A sok kis mellékszálat olyan színészek formálják meg, mint Molly Shannon komika, Camryn Manheim, aki sokaknak a "Szellemekkel suttogóból" lehet ismerős vagy a legidősebb Jordan lányt alakító Cynthia Stevenson.
A film, habár főleg a három lánytestvér életére fókuszál, mégis, néha, mintha a férfiszínészek javára billenne a képidő, vagy a forgatókönyv legjobb pillanatai.

Nagyon nehéz dráma, kevés explicit tartalommal - a spermás jeleneteket sorolnám ide - zseniális színészekkel, emlékezetes pillanatokkal.
Csak ajánlani tudom.

80%

Különvélemény, érdekességek:
- Maga a kifejezés, hogy boldogságtól ordítani, a filmben pont nem releváns. Itt bárki ordítana, azt nem boldogságában tenné. A film eredeti címe - Boldogság - szintén nem nagyon van jelen, bár Bill fia, mikor végre férfivé érik, nagyon örül neki. Kár, hogy a film egyik leggusztustalanabb jelenet követi ejakulációját...
- Solondz 2009-ben tovább fűzte a Jordan család történetét, Élet a háború idején - Life During Wartime címmel és a korábbi rész egyetlen szereplője sem köszön vissza a vászonról.
- Andy (Jon Lovitz) öngyilkossági jelenetét leforgatták, végül mégsem került bele a végleges változatba.
- Eredetileg a film végén Bill-t megölte volna egy csomag, amit neki küldenek és felrobban, ám végül ez a befejezés nem került a filmbe és karaktere így megjelenik a folytatásban is.
- Allen szerepére esélyes volt Jon Lovitz és Jack Black is.

A film linkjét itt fogod megtalálni, amit felkerül egyik kedvenc oldalamra: A boldogságtól ordítani!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: