2015. szeptember 21., hétfő

BeSZERvezve - American Ultra (2015)

BeSZERvezve - American Ultra (2015)


Rendezte: Nima Nourizadeh

Megtekintés: Ilyen lesz, amikor a Bourne rejtélyt összemossák a Ha/Ver-ral. Egyszerre kőkemény akció és erős fekete humor. Akciófilm kedvelőknek alap.

Láttunk már ilyet korábban. A világ végén élő magának való figura valakiknek fontos lesz, ezért igyekeznek levadászni, miközben a figura meg igyekszik kinyomozni, miért is olyan fontos ő? Ezt azután lehet sokféle módon kevergetni, hogy legyen belőle tini-akciófilm - "Elhurcolva - Abduction (2011)" - vagy kőkemény akció thriller sorozat - Bourne filmek - stb.
Az alapképlet szabadon variálható. Ha eltekintünk attól, hogy főszereplőnk esetleg mégsem beépített ember, törölt múlttal, hanem olyan valaki, aki tisztában van értékével, vagy (másik végletként) esetleg semmiről nincs fogalma, a végére mégis tevékeny részese lesz, hogy egy összeesküvést vagy bármilyen egyéb fenyegetést felgöngyölítsenek, akkor olyan filmek is beállhatnak a BeSZERvezve mögé, mint akár a Commando Schwarzeneggerrel vagy az Észak-északnyugat, Hitchcock-tól. Azért elég széles skála.
Ezekhez képest az Amerikai Ultra (jobban tetszik ez a cím, mint a trendibb, de gyermekdedebb magyar változat) sokkal letisztultabb, hiszen gyakorlatilag egyetlen helyszínen, egy fiktív kisvárosban, Liman-ban játszódik, Nyugat-Virginia-ban. (Tisztelgés Doug Liman rendező előtt, aki a Bourne filmekért volt felelős.)
Itt éli mindennapjait Mike (Jesse Eisenberg), aki főleg füvezik vagy a városka egyik bevásárló központjában dolgozik - esetleg egyszerre - , miközben arról ábrándozik, hogy gyönyörű barátnőjével egyszer elmennek Hawaii-ra, hogy kicsit kiszakadjanak a tespedésből, amely Mike-ot kielégíti, viszont Phoebe-t (Kristen Stewart) kissé untatja. (A neveket a Jóbarátok sorozatból kölcsönözték: A sorozat legfurcsább szerelmespárja a dilis Phoebe és hasonlóan elborult pasija, Mike után.)

Ha már annyi füvet elszívnak hőseink a film alatt, legalább legyen már benne némi pszichedelikus hatás is, nem igaz?

Mike, aki mellesleg komoly fóbiákkal rendelkezik és mindnek köze van ahhoz, hogy ne legyen képes elhagyni a kisvárost, végül már annyira nekidurálja magát az álmaik megvalósításának, hogy egészen a reptér mellékhelyiségéig eljut, ott viszont nem nyugszik meg, egészen addig, míg vissza nem fordulnak Liman-ba. A kényszeres kényszer kitérője egyes fejeseknek nem tetszik a CIA központban, mert amit sem Mike, sem mi nézők nem tudtunk, az az, hogy Mike egy értékes fegyver, akit nyugalmaztak, viszont ha elhagyja a kijelölt szálláshelyét, akkor kiszakadhat ebből a közegből és beláthatatlan következményei lehetnek tetteinek. (Kicsit Truman Show-san. Ott viszont nem akarták ezért megölni főszereplőnket...)

A hadi gépezet beindul és komoly erőkkel igyekeznek kiiktatni a mit sem sejtő fiút. Hatalmas szerencséje, hogy akad legalább egy ember, aki felelősnek tartja magát miatta és segítségére siet. Igaz, nem tesz többet, mint elkántál neki egy dekódoló kondicionáló szöveget, ami viszont elégnek bizonyul ahhoz, hogy Mike hatásosan védekezhessen a váratlan támadások ellen.

Totál átlagos emberek, nem átlagos szituációban: Nem csoda, ha Stephen King is elismerően nyilatkozott a filmről, hiszen neki ez az írói hitvallása.

Bugyuta történet?
Egyértelműen!
Ha lennének ilyen "fegyverei" egy olajozottan működő szervezetnek, miért engednék ki a kezük közül a gyeplőt? Mike miért nem tagja a felszámolására küldött elitcsapatnak pl.???
Miért vélte úgy bárki is, hogy egy sokmilliós költségvetésű, elit kiképzésű embert csak úgy, cél nélkül kitesznek valahová a senki földjére és plusz energiát fektetnek abba, hogy ott tartsák, hogy azután, amikor ez nem teljesül maradéktalanul, legyen egy aktakukac, aki felhatalmazva érezhesse magát, hogy ugyancsak nem kevés technikát és emberanyagot beáldozzon egy esetleges feladat ellátására?
Mintha azt sugallnák ezzel, hogy a tanúvédelmi programok mellé még ilyen fölösleges munkákkal is megterhelné magát az Amerikai Egyesült Államok.
Képezzünk ki valaki élő halálos fegyvernek, majd tegyük ki Varjúvetenyőn, hátha egy nap kattan benne valami és elindul, levadászni a Fehér házat, vagy akármi mást.
Tök logikus.

Viszont egy szórakoztató filmről van szó és nem ez az első eset, amikor karakterek hasonló helyzetbe kerülnek. Mert van benne valami szórakoztató, ahogyan egy első látásra nem akciósztárnak született színész olyasmiket visz véghez a vásznon, amiket korábban soha nem láttunk tőle. Eisenberg inkább az a sarokba kucorodó típusnak tűnik krízishelyzetben - lásd Zombieland - itt meg tőle szokatlanul, markos legényeket gyilkol le másodpercek alatt.
Hát nem jópofa?

Ostromjelenet a saját lakásunkban. Ilyet sem először látunk és a serpenyő felhasználási módja is rémlik valahonnan, csak nem ugrik be...

De az és ez a film egyik poénforrása. A nyeszlett és sérülékeny karakter amolyan Terminatorként végzi ki ellenségeit. Mostanában ez nagyon megszokott virtus lett a vásznon.
A kontraszt egyértelmű a véres lövöldözésekkel, amikor a lövedékek és egyéb fegyverek a húsba marnak. Néha már abszurd méretű a vérengzés, lepipálva horrorfilmeket.
Talán egyfajta tisztelgés a képregényekből készült, keményvonalas képregényfilmek előtt. Erre lehet utalás Mike gorilla rajzolós hobbija is.
Itt egy film, ami alapból nem képregényből készült, mégis, úgy épül fel, olyan megoldásokkal operál.

Mi van még?
A szereplők jók. Connie Britton-t, mint segítőkész ex-felettest mindig kedvelem látni. Most ugyan nem neki ajánlották fel a szerepet először, de megbirkózott vele. Sharon Stone és Uma Thurman valamiért nem harapott a lehetőségre.
Topher Grace ismét a tenyérbemászó seggfej ellenséget hozza. Ez a srác, rohadjak meg, de imádja, ha köcsög karaktereket alakíthat. Nehéz elhinnem, hogy a fizimiskája olyan, hogy akármit vállal, az a szerep inkább negatív lesz, mint szerethető.
Bill Pullman sokat nem tud hozzátenni a szerepéhez, nincs elég játékideje, akár John Leguizamonak. Nevük és fizimiskájuk inkább arra jó, hogy a filmkedvelő felszisszenjen megjelenésükkor és rádöbbenjen, milyen rég is látott tőlük igazán értékelhető alkotást utoljára.
Walton Goggins, mint a nevetős, meg odateszi magát. Pár éve figyeltem fel rá és masszívan dolgozik rajta, hogy főcímben legyen, ugyanakkor ne lássuk végig a vásznon. Tarantino egyik kedvence.
A két főszereplő között működik valami kémia, még akkor is, ha Stewart művésznő színészi adottságairól annyira nem vagyok meggyőződve. Igaz, néhány drámaibb alakítását még kihagytam, így azok pótlása után lesz értelme kvalitásait fikáznom. Ha lesz mit fikázni.
A kialakult kémia talán korábbi közös filmjükből fakadhat, ahol Eisenberg és Stewart egy hasonlóan problémás szerelmespárt alakított, az Adventureland - Kalandpark (2009) című romantikus drámában.

A film végére főszereplőnk rendesen leamortizálódik. De ez lenne a normális, nem igaz? Vajon a Seagal és Statham akciófilmeket mikor váltják le ezek a darabok, amikor "átlagos arcok" rakják helyre a világot a sarkába?

A film fényképezése remek. Csak néha lépünk ki a biztonságos fényképezés terepéről, akkor is inkább az akciójelenetek miatt.
A film eredeti zenéjét annyira nem tudtam első nézésnél kiélvezni, viszont az egyik betétdal - amelyikből alig kapunk pár másodpercet, igazi filmzenei soundtrack klasszikus!
Wang Chung - Dance Hall Days-e először az Agglegény-party-ban csendült föl, sokkal hosszabb terjedelemben. Rá egy évre, 1985-ben a dal már a Tuti dolog soundtrack albumját erősítette. Azóta tucatnyi filmben csendült fel ez a diszkós klasszikus. Hallgasd meg, alant!


Szeretnélek beszervezni egyik kedvenc oldalamra, ahol a filmet mindjárt meg is tudod nézni!
Csak egy klikk és röhöghetsz egyet te is alvás előtt!

75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: