Emlékszem, nekünk is volt ilyen. Az ilyesmit simán elfelejtené az ember, ha nem lennének a közösségi oldalak és azon belül néhány ember, akik amolyan kollektív emlékezetnék ne tennének fel ilyen fotókat.
Emlékszem, nekünk is két darab volt: egy rózsaszín meg egy kék. Mindkettő világos, pasztell színű. Strapabíró darabok. a lakás legkülönbözőbb pontjain találkozhattál velük. Néha pont útban voltak. Mindkettő tetejét suba fedte. Az a fajta suba, melyet házilag te is el tudsz készíteni vastag, durva madzag(?)-ból. Azt hiszem, apám hobbija volt rövid ideig a subázás. Csinált is pár darabot ezekből a giccses termékekből. Tetszettek!
Szeretem a giccset...
Pille szék helyett mi mondjuk puffnak hívtuk, habár, tudom, nem az.
Könnyű volt, még gyerek szemmel is.
Néha felkaptam és a fejem felé emelve szaladgáltam vele, mint egy mini erőművész. Máskor meg játékokat rejtettem bele. Széfnek nem túl biztonságos, hiszen a család bármelyik másik tagja csak megemeli, vagy véletlenül belerúg, azonnal meghallatszik, hogy rejtezik benne valami.
Azután nőni kezdtem. Azt hiszem, izzó cserélésnél törtem el az egyiket. A teteje középen megadta magát a nagy súlynak. Amúgy igazán strapabíró kis készség volt, de a 120 kilómmal nem tudott megbirkózni. A másik még megvan.
A suba a tetején már egészen elkopott.
Kincseket sem rejtek bele.
Néma, pasztell mementója gyermekkoromnak.
