2014. március 31., hétfő

Jégvarázs - Frozen (2013)

Jégvarázs - Frozen (2013)

Rendezte: Chris Buck, Jennifer Lee



A "Jégvarázs" egyrészt tanmese a szeretetről és a családi kötelékek fontosságáról, másrészt pedig egy x-men spin off, amiről eddig nem beszélt senki... (jah)

Anna és Elza két árván maradt kislány, akik a királyság, emberektől elzárt kastélyában cseperednek felfelé. Elzának van egy sötét titka, amelyet egészségügyi okokból el kell kendőznie/kesztyűznie húga elől: képes manipulálni a jeget, ennél fogva sosem issza melegen a koktélokat és ha nem figyel oda, azonnal odabasz a jégkereskedésnek.

Kristoff történetesen jégtömbök eladásával foglalkozik, ebből él meg, addig, míg Elza a királynővé koronázásának napján ki nem borul és elszabadítja a jeges poklot a bálon, amolyan Carrie White - Stephen King pirokinézissel foglalkozó tinédzsere - ellentéteként, fagyot hozva. Ebben mondjuk kicsit benne van Anna keze is, hiszen pont a koronázási ünnepre időzíti, hogy bejelentse nővérének, hogy első látásra beleszeretett egy jöttment fiúba és, hogy teljesen tönkre tegye az életét, hozzá is akar menni. Okos! Very smart! Ebből tudjuk, hogy mesét nézünk. Néhány perc beszélgetés után az éretlen agyú fiatal lány azonnal hozzámenne bárkihez, aki végighallgatja sületlenségeit. A valóságban ki kell dobnod egy slusszkulcsot az asztalra, azután mehet a móka...
Elza 18 év alatt sem volt képes maradéktalanul kordában tartani különleges képességét, de amikor kimenekül a városból és remetének áll, egy dalbetét alatt csodálatos részletességű új kastélyt varázsol magának a semmiből.

Anna érzi, hogy ha mint kisebb tesó nem tesz semmit, szép lassan befagy az egész ország segge. Elszalad az erdőbe, hogy előkerítse elbujdosott nővérét. Ez elég komplikált feladat, hiszen a nővérke egy hatalmas szikrázó kristálypalotában csücsül a legnagyobb hegy tetején-oldalán, alig pár órányira az élettől.
Közben Anna mellé csapódik Kristoff és jávorszarvasa, hogy legyen aki majd elfelejteti Anna első szerelmét. Mert az első választás bár tökéletesen idilli lenne - legalábbis a forgatókönyv írói tesznek róla, hogy elhiggyük - azért a konfrontáció és intrika miatt kiderül, hogy az első választás nem éppen a legjobb.
Kötelező szószátyár karakternek behoznak egy beszélő hóembert, aki alig marad le Eddie Murphy Shrek-es szamaránál.
Azután kapunk még némi kalandozást, harcokat, stb.
Összességében a filmben kevés a humor és kikacsintás, ezért felnőttek számára nem teljes szórakozás. Gyerekeknek elmegy.

Egy poént azért tartogat a befejezés:

szpojler

Már nem feltétlenül kell egy hercegi csók, hogy megtörjön az átok. Sőt... pasi sem kell.
Elég, ha a testvérek szeretik egymást és minden rendben lesz.


Pozitívum:
- Az Oscar-díjas betétdal, a "Let it Go, Let it Go" és még egy másik tényleg jó dal.
- Elza jelenete, amikor felhúzza új otthonát, gyönyörűen van animálva, felépítve.

Negatívum:
- Annyi mese után már nem tűnik elégnek. Sem nem elég a kaland, sem nem elég az elgondolkozás.
- Sajnos a jégvarázs csodája csak tárgyként van bemutatva: van és kész. Szinte semmit nem tudunk meg a képességről. Sem, hogy miért van, sem, hogy volt e jele a családban, stb. Pár szóban lerendezik. Elza is végig fél tőle, azután meg már nem... Tényleg meglepő, hogy kezdetben nem tudja uralni, azután meg felhúzza a Notre Dame-ot. :)

55%