2014. március 21., péntek

Cyborg - A robotnő (1989)

Cyborg - A robotnő (1989)


Rendezte: Albert Pyun


De jó volt ez a film abban az időben, amikor még fekete műanyag dobozokon tároltuk a néznivaló filmeket, amiken a minőség a tűrhető és a fos között ingadozott. Néha sikerült egyik-másik filmet szinkronosan megcsípni, volt amit narrátorosan. Attól függ, milyen gyorsan jutott el hozzánk, legális vagy fekete csatornákon. A Cyborg pl. nálam sosem volt a robotnő, már csak azért sem, mert ha egy robotnak emberi a formája és megtévesztésig nőt formáz, akkor az szerintem android és nem robot. Apró kifejezési különbség, de annyi baj legyen. A cyborg meg valami, ami valamikor emberi volt és egy részét géppel helyettesítették. De lehet, hogy rosszul tudom. Meg nem fontos...





Szóval, még Jean-Claude Van Damme be sem futott igazán, a Golan-Globus Productions meg éppen becsődölt. A legjobb pillanatban találkoztak.
Menahem Golan és Yoram Globus (állandóan azt hittem, köze van hozzájuk a mustárgyártó cégnek, de nem) két Tiberias-i úr, akik között ugyan volt 12 év korkülönbség, ám ennek ellenére rendesen összekovácsolta őket a filmipar szeretete, melyet abban tudtak legjobban kiélni, hogy több tucatnyi B filmet szponzoráltak, producereltek. Közben néha becsődölt egy-egy cégük, mégis, újra és újra talpra bírtak állni. Egyik jellegzetes üzletpolitikájuk az volt, hogy húzó nevű színészeket "vásároltak fel", mondjuk 5-10 évre és ezalatt az idő alatt, orrba-szájba dobálták moziba az adott színész filmjeit. Charles Bronson tudna mesélni erről a feszített tempóról, amelynek köszönhetően a filmjei a minőségből átcsúsztak a mennyiségbe. Ennek ellenére G-G rengeteg ma már nagy nevet indítottak el a pályán, vagy tartottak a vászon közelében. A filmjeik minősége meg ugyan megkérdőjelezhető, de a többsége ezeknek a produkcióknak, szórakoztató, kellemes időtöltés volt.



Egyik legendás darabjuk a Cyborg, melyet Albert Pyun rendezett, aki az alacsony költségvetésű akciófilmek egyik királya. Ha lenne ilyen titulus. Pyun első filmje egyáltalán nem vetítette előre, hogy a direktor később fércmunkákba fog temetkezni. A nálunk kevéssé ismert - pedig bemutatták - "Talen kardja" című fantasy nem váltotta meg a világot, sőt, mára szinte nyomtalanul eltűnt. Ettől még egy szórakoztató darab volt. A második filmje enyhén kultikus státuszba emelkedett: Rádióaktív álmok.
Ezután meg jött a sok agyatlan lövöldözés és hentelés. Pyun kamerájához fűződik a "Captain America" 1990-es megfilmesítése. Nos, arról elég ennyi...

"Nem örülnél, ha beköltözne a szomszédba..."
A Cyborg valamikor a közeli jövőben játszódik. A világ egy nagy rakás kartondoboz és autóroncs. A díszlet egy része felhasználásra került volna a He-Man 2.-ben, csak mivel gyengén muzsikált az első rész és Dolph Lundgren sem erőltette a szerepet, így mielőtt a sok elő-munka füstbe ment volna, G-G kimentette amit lehet és leforgatták ezt a fél trash, akció szemetet.
A He-Man szál eltűnt a fenébe, maradt egy poszt-apokaliptikus világ, melyben gyilkos hordák tartják rettegésben a túlélők még kisebb csoportjait és fizetett szabad szerencsevadász harcosok vágnak utat az utazó helyett, ha el kell jutni A-ból, B-be. Ilyen megfizethető zsoldos Gibson, akit egy android nő, felkér, hogy vigye el Atlantába, ahol a benne rejlő információk kinyerése után elkészíthetnek egy ellenszert az adott világ legveszélyesebb vírusos halálos járványa ellen. Gibson motivációja a pénzről nagyon gyorsan átvált a bosszúra, hiszen pár flashback elárulja, van közös múltja a kalózok névre hallgató pribékekkel és az nem kellemes. Gibson Duracell nyuszi üzemmódba kapcsolva lohol az ellen után, egy nagy csöcsű barnával az oldalán, akit állandóan leütnek akció közben, így még őt is védenie kell. Hogy végül egyszemélyes harcát siker koronázza, abban sokat segít, hogy a kalózok vannak olyan hülyék, hogy mikor végre egyetlen tör döféssel elintézhetnék, inkább Jézust faragnak belőle és felhúzzák egy keresztre. Azután meg pislognak, mikor Gibson valahogy elébük kerül és felkészülten, harcra készen várja őket a célállomáson.
Mindezt szép lassításokkal és zavaróan gyors és sok vágásokkal vászonra festve.

Vál lövés.  Csak két vágásnyi időt fáj.
Érdekességek:
A karakterek nagyjának hangszer vagy hangszergyártó cég a neve.
A "Gibson" név egyértelmű főhajtás a "Mad Max" trilógia előtt. Hasonló a két főszereplő múltja.
Ralf Moeller első mozifilmje. Vaskos német ajkúsága miatt kénytelenek voltak szinkronizálni a színészt.
Albert Pyun a főszerepre Chuck Norrist szerette volna, ami tudjuk, hogy hülyeség, hiszen Norris az első jelenetben hazavág mindenkit és személyesen az ölében viszi a célállomásra az androidnőt.
A film első perceiben leleplezik az androidnőt, amit ma már valószínűleg meglepetésként a film végére időzítenének. A kilencvenes évek még nem volt olyan fifikás.
Nem hagyták kiteljesedni Pyun művészi vénáit a film elkészítése közben, mert a rendező egy szarrá lassított, fekete-fehér, töredékes félművész filmben gondolkodott.
Ami megmaradt a He-Man forgatásából és elkészült az esetleges folytatáshoz, sőt, egy előkészítés alatt álló Pók-ember film jelmezeit szintén felhasználták ehhez a filmhez.
A büdzsé hozzávetőlegesen millió alatti összeg, amit a bemutató hétvégéjén visszahoztak, hiszen nagyjából 3 milliót fialt az első hétvége.

Deborah Richter: Kacsaszáj, nagy cici, puha popsi.
A film még mai szemmel is szórakoztató. Sok egyéb akciófilmhez képest annyit nem romlott az összkép. Ellentétben azzal a sok olasz produkcióval, amelyek ebben az időben jöttek ki - nyolcvanas évek - és igyekeztek a Mad Max sikerét meglovagolni.

60%

Figyeld:
- A zene. Később sok Magyarországon bemutatott film alá bekeverték a szinkronstúdiók.
- Deborah Richter segge, ahogy fityeg, miközben, Nady a tengerbe rohan. Kiábrándító. A melle az nem rossz.
- A film enyhén megelőlegezi az "Ember gyermekét", bár közel sem annyira, mint a "2019", ami szintén nagy poszt-ap kedvenc.
- Pyun nagy nőgyűlölő.

Valahol a neten találtam egy videókazetta borító gyűjteményt, sok ritkasággal. Ezúton is köszönöm a feltöltőnek!!! A VICO kiadó az egyik legnagyobb lopós cég volt Magyarországon. Rengeteg filmet adtak ki videón, élvezhetetlen szinkronnal. Volt jogi problémájuk rendesen, mert nem minden esetben volt biztos, hogy fizettek a jogdíjakért.
Ha megnéznéd a filmet, ugorj át ide: C Y B O R G