Blog: Lauráéknál, márc 15.-én, szombaton...

Nehezen veszem rá magam, hogy csak úgy fogjam magam és nyakamba kapjam a várost, mivel járművem, egy kerékpárt leszámítva, amit még nem törtem be - csak az a seggem - nincs és nem vagyok egy Marco Polo. Különös szerencsém, hogy ismerem a város egyik legnagyobb utazó könyvelő karaoke műsorvezetőjét, aki viszont nem hagyna ki egyetlen jónak ígérkező bulit sem. A jó buli nála már az is, amikor megiszik egy üveg őszi levet (2dl-es), azt pedig leöblíti némi mentes vízzel (2,5 dl-es). Szóval nincsenek nagy elvárásai...
Általában nem árt mondjuk idejében rászólni Cic-re (ő a bulivadász), minimum aktuális autókázás előtt fél órával. Akkor ha csak a szomszéd utcába mentek, vagy akkor, ha 180 kilométeres utazás lesz az, mondjuk egy Bajai esküvőre. Cicnek tudnia kell előre. Nem lehet csak úgy umf (ukk-mukk-fuck) beugrani a kocsiba és gyaszé! Ezért felhívom előtte:
- Cic! Van kedved leugrani egy ismerőshöz, gulyáslevest enni?
- Hát, nem tudom... Mikor?
- 5 perc múlva?
- Jó... Gyere le. Itt állok a ház előtt.
- Bameg, épp szarok... kicsit gyors vagy...

Tehát ledumáltuk és mentünk. Laurát nem láttam már hónapok óta, mert míg sokan dolgozunk, ő addig szült. A pár perces találkozás a melóhelyen nem számít "látásnak".
Lementünk Dunaharasztiba.

Cic vezet. Ne kérdezd, miért mosolyog... Ő ilyen.

Az odaút enyhén telefonos segítséges lett. Egy kátyúba beleugrattunk, a golyóim meg a derekamba. Laura már a ház előtt várt minket. Puszi-puszi.

A gulyás leves halkan rotyogott a gázon, a baba csendesen gügyögött az ágyon, nekem meg nem volt egy száll cigim se... De kaptam házit. Nem pálinkát, hanem házi töltésű cigarettát. Kellemes íze volt és jól esett elszívni az erősödő viharban, künn a teraszon.

A képen annyira nem látszik, de itt már erősen fújt a szél.

Minő véletlen - figyeld milyen kicsi az ország - , hogy Lauráék szomszédjában nem megpillant egyik törzsvendégünk, akinek a szülei laknak a tóparti házban. Piroska vett előbb észre, de ez nem kunszt, mert ő lát... én meg vakegér vagyok. Azért meglepődtem. Kiderült, hogy Lauráék ezer éve ismerik, de nem ám a munkahelyünkről, ahova Piri bejárt. Nem. Innen a ház mellől... És miért nem a melóhelyünkről?

Mert Laura nappal szokott dolgozni, Piri, meg ha jött, általában már este tette tiszteletét nálunk.

Hihetetlen véletlen.

Kicsi Zoé nagyon nyugis baba.

Cic bent játszik a kicsi Zoéval, közben pénzügyekről beszélgetnek Laurával. Cic könyvelő, de ezt már mondtam. Ha kell egy jó könyvelő, keressétek!

Én Krisszel dumálok. A leves kész. Szégyelltem magam, hogy végül egy tányérral tudtam belőle zabálni, mert elteltem. Ilyen nincs a világon! Rákészültem. Mondhatni két napja diétáztam.

Azután betoltam egy tányér gulyást és kész... Ciki vagyok.

A kalácsból azért fojtásnak leküldtem egy szeletet, kis tejjel, de érezhetően nem voltam formában.

Elment pár óra. Nem győztem beszívni a viharos tó illatát, és kiköpni a széllel bevitt csapadékot. Nem fáztam.

szaridő

Azután szökni kellett, mert Cicnek volt estére programja és nekem is, csak szolidabb. Főzni akartam egy gulyás szerű, babos levest, mert megjött hozzá az étvágyam. Az idő egyre szarabb lett, ami újabb ok volt hazamenni.

Cic még megmutatta kis világát. Erről majd máskor.

De van kecskéje.